Nőtt a Vodafone bevétele
2010. február 5.
Várakozáson felül, tíz százalékot meghaladó mértékben nőtt a Vodafone bevétele tavaly a harmadik negyedévben. A bevétel alapján a világ első számú mobilszolgáltatója felfelé módosította az üzemi eredmény alakulására vonatkozó előrejelzését, többek között arra hivatkozva, hogy Európában stabilizálódni látszik a mobiltávközlési szektor.
A csoport bevétele 10,3 százalékkal 11,5 milliárd fontsterlingre emelkedett a decemberrel végződött harmadik negyedévben az egy évvel korábbi 10,47 milliárdról, miközben elemzők 11,4 milliárdot vártak.
Nyereségadatot nem tettek közzé a cégnél, csupán annyit közöltek, hogy 2010-ben 11,4-11,8 milliárd fontsterling lehet az üzemi eredmény a korábban várt 11-11,8 milliárddal szemben.
Európában a szolgáltatásokból származó bevétel - a készülékek értékesítési árbevétele nélkül - 3,2 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, az ázsiai-csendes-óceáni és a közel-keleti térségben 10,4 százalékkal nőtt, az afrikai-közép-európai régióban 0,5 százalékkal esett.
Kapcsolódó cikkek
- Pannon: kisebb bevétel és nyereség az első negyedévben
- 36 százalékkal csökkent a Telenor profitja
- Eredményei alapján kifelé tart a válságból a Siemens
- A Motorola váratlanul negyedéves profitot jelentett
- Az Infineon félvezetőgyártó nyereségre váltott
- A SAP majdnem megkétszerezte eredményét
- Csalódást okozó negyedéves eredmény az Ericssonnál
- Még áprilisban forgalomba hozza a Vodafone a Nexus One-t
- A Kulcs-Soft részvényenként 20 forint osztalékot javasol
- Meglepetésre nyereséges volt a Sony Ericsson az I. negyedévben