Robbanni készül a memóriapiac

A piackutató cégek rózsás évet prognosztizálnak a memóriagyártóknak, ugyanis az elemzők szerint az idei esztendőben jelentős mértékben megemelkedik a DRAM-ok iránti kereslet.

Az utóbbi évek leglátványosabb növekedése előtt áll a memóriapiac- olvasható az EETimes című szakmai magazinban az erről szóló hír, amelyet az iSpuppli adataira alapoz a lap. A piackutató jelentésében az áll, hogy már a 2009-es év utolsó negyedévében is komoly forgalomnövekedésre volt példa, mivel 2007 óta először jelentett a szakma nyolc milliárd dollár fölötti bevételt. Az elemzők szerint továbbra sem fog csökkenni az érdeklődés a DRAM-lapkák iránt, ami aztán az árak megemelkedését fogja eredményezni, továbbá valószínűsíthető a hiányállapot kialakulása is, mivel a gyártók nem lesznek képesek kiszolgálni a várható piaci igényeket. A megnövekedett DRAM-kereslet a számítógépes piac élénkülésével magyarázható, ugyanis éledezni látszik az eddig csupán lábadozó PC-szektor. S mivel az okostelefonok is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, így elképzelhető az iSuppli szerint, hogy Flash-tárolókból sem tudják majd leszállítani az elektronikai vállalatok az elvárt mennyiséget.
A piackutató becslése szerint olyan 40%-os forgalomnövekedésre számíthatnak az idei esztendőben a DRAM-gyártók.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció