Az iPhone OS megelőzte a Windows Mobile-t

A Gartner legfrissebb adatai szerint az Apple iPhone OS mobiltelefonos operációs rendszer tavaly év végére megelőzte népszerűségben a sokféle készüléken futó Windows Mobile platformot.

A Gartner szerint a főként a Nokia okostelefonjain futó Symbian változatlanul az első helyen állt 2009-ben, ugyanakkor részesedése ismét csökkent és az egy évvel korábbi 52,4 százalékról 46,9 százalékra olvadt. A Blackberry készülékekre telepített RIM szoftver az egy évvel korábbi 16,6 százalékot 19,9 százalékra tudta tavaly növelni, míg az Apple iPhone OS piacrésze 8,2 százalékról 14,4 százalékra futott fel egy év alatt. Az immár negyedik Windows Mobile viszont több mint 3 százalékot vesztett az okostelefonos platformok piacán és tavaly már csak 8,7 százalékon állt. A leglátványosabb gyarapodást az új jövevény Google Android produkálta: a 2008-as 0,5 százalék helyett decemberben már az említett piac 3,9 százaléka volt az övé.

A tavalyi év vesztesei idén visszavágni készülnek: egyrészt a Nokia valamikor az év második felében piacra dobja az immár új, nyílt forráskódú Symbian operációs rendszeren alapuló készülékeit, a Microsoft pedig karácsonyra ígéri a teljesen megújult Windows Mobile 7-et.


 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció