Idén már a memóriapiac növekedését várja a Kingston

Miközben a magyar informatikai piac értéke a becslések szerint az elmúlt évben mintegy 20 százalékkal csökkent, a számítógépes memóriákat gyártó és forgalmazó Kingston Technology magyarországi bevétele csak 12 százalékkal esett vissza, a társaság az idén már 5-10 százalékos növekedésben bízik.

Kaszál Norbert a cég Magyarországért és Szlovéniáért felelős üzletfejlesztési menedzsere az MTI-nek elmondta, a Kingstonnak a magyar piacon saját felmérése szerint 30 százalékos a részesedése, s tavaly 1-2 százalékponttal javította pozícióját. Az idei első két hónap pedig igazolja várakozásaikat, hiszen a piac értékben 5 százalékkal nőtt január-februárban.

 A menedzser anyavállalati előírások miatt konkrét pénzügyi adatokat nem mondhat, de becslések szerint a magyar memóriapiac tavaly mintegy 35 millió dollárt tett ki.

 A piaci folyamatokra jellemző, hogy miközben világszinten visszaesett a kereslet a memóriák iránt, a termékek átlagára nőtt. Ennek hátterében az áll, hogy míg a válság előtt a fő alkatrészt, a chipeket áron alul adták a verseny miatt a gyártók, 80 dollárcent és 2,40 dolláros ársávban, a krízis bekövetkezte után, költségstruktúrájukat optimalizálandó, árat emeltek, s ma már 2,4 dollár a chipek átlagára, s ennek megfelelően emelkedett a végtermékek ára is.

 Kaszál Norbert elmondta, ez az oka annak, hogy miközben a Kingston, hasonlóan a többi gyártóhoz, a magyar piacon több mint 25 százalékkal kevesebb terméket adott el tavaly, árbevétele csak fele ennyivel esett vissza.

 Az üzletfejlesztési menedzser szerint a memóriapiacot elsősorban a félvezető alapú SSD (Solid-State Drive) meghajtók iránti gyorsan növekvő kereslet bővíti: az SSD nem tartalmaz mozgó alkatrészeket, a hagyományos merevlemezeknél sokkal energiatakarékosabb, s drámaian, akár a négyszeresére felgyorsítja a számítógépek teljesítményét. További előnyük, hogyha leejtik vagy megütik, nem megy tönkre, mint a többi merevlemez.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció