Az újdonságok húzzák a kereskedelmi informatikai piacot

Az elmúlt évet változatlan, csaknem hárommilliárd forintos forgalommal zárta a székesfehérvári Laurel Számítástechnikai Kft., míg a cég adózás előtti eredménye több mint 50 százalékkal 289 millió forintra nőtt.

A vállalat előrejelzése szerint az idei árbevétel és nyereség a tavalyi szint körül alakul majd.

Bessenyei István, a cég ügyvezetője elmondta: a vevők szívesen fogadták a versenyképességet növelő, költségeket csökkentő eljárásokat és termékeket, így például az intelligens mérlegeket, vagy az adatbányászati rendszereket.

A piac 2010-ben sem változik jelentősen, annak ellenére sem, hogy a kereskedelmi informatikában megjelent technológiai újdonságok, mint például az elektronikus árkijelző polccímkék, információs terminálok, önkiszolgáló pénztárgépek várhatóan az idén kezdenek nagyobb mértékben elterjedni - húzta alá az ügyvezető.

A 80 főt foglalkoztató cég eladásaiban tavaly az eszközértékesítés és a szolgáltatások aránya 50-50 százalékos volt.

Bessenyei István a piacról elmondta: tavaly a megrendelés-állományuk érezhetően csökkent, mivel több várt munkát elhalasztottak. Ezt csak az új, innovatív technológiák piacra vitelével sikerült kompenzálniuk - fűzte hozzá.

Elmondta: az eredményekhez hozzájárultak a cég saját fejlesztésű rendszerei is, például az információs terminálok eladása, melyeknek a  forgalma tavaly megnégyszereződött. Mindemellett a cég csökkentette a költségeit is, például az új vállalatirányítási rendszer bevezetésével növelte a hatékonyságát.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció