Egyetlen integrált lapka az új Xboxban

A TG Daily értesülése szerint a Microsoft egyetlen csipen integrálta a CPU-t, a GPU-t és a memóriát Xbox 360 Slim konzolján, amivel sikerült a hűtést és így a ventilátor keltette zajszintet is jelentősen redukálnia.

A Microsoft az E3 kiállításon rendezett bemutatón úgy beszélt a játékkonzolról, hogy az „olyan halk is, mint a suttogás”. A hírek szerint a Chartered Semiconductor által gyártott CGPU újítása az, hogy a korábbi Xbox 360 modellekkel ellentétben nem külön van a CPU és a GPU+eDRAM, hanem mindent egy lapkán helyeztek el. Ennek révén pedig a konzol csupán egy hűtőbordát, illetve egy ventilátort tartalmaz, miáltal jóval halkabb tud lenni és nem mellékesen energiatakarékosabb is elődeinél.

Az új hardver a nagyobb integráció révén valószínűleg olcsóbb is a Microsoft számára, ami nem mellékes szempont a konzolversenyben. A szoftveróriás az új Kinect mozgásérzékelős távvezérlő rendszerrel egy időben hozta a ki az Xbox 360 Slim-et, amely 250 GB-os merevlemezt, integrált WiFi-t, HDMI csatlakozót, illetve USB flash drive adattárolási támogatást is tartalmaz, és 300 dollárba kerül a tengerentúlon.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció