Az Apple-szoftverek a legsebezhetőbbek

Egy friss biztonsági jelentésből kiderül, hogy az Apple szoftverei a legsebezhetőbbek, ugyanis a számítógépgyártó programjain találták a legtöbb rést.

A Secunia tanulmánya elkészítésekor nem vette figyelembe a fejlesztőcégek frissítési reakcióidejét és a sebezhetőségekből származó veszélyeket sem csoportosította, pusztán a rések számát összegezték, és ez alapján a cupertinói számítógépgyártó került az első helyre. A második helyet az Oracle-nek ítélték, a Microsoft pedig a dobogó legalsó fokára került. A szakemberek szerint a szoftversebezhetőségek 38%-áért tíz IT-konszern tehető felelőssé. A Secunia arra is fényt derített, hogy 2007 óta megháromszorozódott az egy PC-re eső sebezhetőségek száma, míg három évvel ezelőtt még "csupán" 220 hiba esett egy rendszerre, addig 2010-ben már 760 biztonsági résre lehet számítani számítógépenként.

A Secunia azonban megjegyezte, hogy habár az Apple a sereghajtó a sebezhetőségek terén, mégsem kell megkongatni a vészharangot, ugyanis egyelőre a számítógépgyártó szoftvereit még csupán kevés támadás éri, ám a jövőben ez megváltozhat az almás termékek népszerűségének a növekedésével.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció