Dél-koreai kormányszerveket támadtak kínai hackerek

Feltehetőleg titkos dél-koreai kormányzati dokumentumokhoz jutottak azok a kínai hackerek, akik látszólag hivatalos e-maileket küldtek szöuli tisztségviselőknek - adta hírül pénteken a Dzsung Ang Ilbo című dél-koreai napilap a kormányzó Nagy Nemzeti Párt (GNP) egyik képviselőjét idézve.

Az adatlopás akkor történt, amikor a külügyi és védelmi ügyekkel foglalkozó kormányzati dolgozók Kim Dzsong Il észak-koreai vezető kínai útjának részleteire utaló elektronikus leveleket nyitottak meg, mivel azok látszólag az egyik dél-korai elnöki hivatali tisztségviselőtől, illetve egy diplomatától származtak, valójában azonban hackerprogramokat tartalmaztak. A védelmi minisztérium az IP-címek vizsgálata alapján megállapította, hogy kínaiak állhatnak a számítógépes támadás mögött.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció