A Mac gépeken sem lesz Flash

Miután teljesen száműzte a Flasht az iPhone-ról és az iPad-ről, az Apple bejelentette, hogy a Mac gépekre sem telepíti előre ezentúl az Adobe szoftverét.

A hivatalos bejelentés korántsem volt olyan támadó jellegű, mint annak idején Steve Jobs kijelentései, amikor az Apple-főnök többek között „akkufaló disznónak” titulálta a Flash-t és biztonsági szempontból is kifogásolta. Sőt, ezzel szemben most Bill Evans szóvivő kihangsúlyozta, hogy a jövőben továbbra is támogatni fogják a Flash technológiát a Mac gépeken, csak éppen úgy gondolják, hogy az a legjobb, ha a felhasználók egyenesen az Adobe honlapjáról töltik le a az alkalmazást, így ugyanis frissebb és biztonságosabb verziókat használnak. Ennek persze némileg ellentmond, hogy az Apple Safari böngészőjéből például nem lehet egyenesen az Adobe honlapjára jutni akkor, ha egy webes tartalomnál „hiányzó plug-in-ra” hívja fel a figyelmet.

Egyre több jel utal arra, hogy az Apple szeretné megtisztítani az iOS-t és most már a Mas OS-t is más cégek olyan szoftvereitől, amelyek platformoktól függetlenül működnek. Így a napokban bejelentette például, hogy nem fejleszt tovább saját Java-környezetet a következő generációs Lion Mac OS X 10.7-hez . Ezeket a szoftvereket ugyanis nem tudja közvetlenül ellenőrizni, azaz összefésülni magával az operációs rendszerrel, no és persze nem is kérhet részesedést a forgalmazásukból úgy, mint a csak az ő készülékeihez fejlesztett programok esetében. A masszívan web-alapú iOS-en a Flash és hasonló programok teljes mellőzését a HTML5 szabványtól várja a cég, a Mac és a rajta futó asztali programok esetében azonban nehezebb dolga lesz az Apple-nek.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció