Nevet váltva szélesebb pályára lép az Inforum

Új kezdeményezéseket és vezetői csapatot jelentett be közgyűlése után az Inforum, az Unoka-Nagyszülő Informatikai Versenyéről és az e-befogadási kezdeményezéseiről közismert nonprofit szervezet.

Az Inforum a jövőben kiszélesíti tevékenységét, a az informatika területe mellett a szélesebb infokommunikáció és média területén is feladatokat tűzött ki magának. A jövőben komolyabb részt kíván vállalni a szélesebb konvergens iparágak önszabályozási, etikai munkájában, segítve a hazai internet káros hatásainak csökkentését. Az Inforum továbbviszi az e-befogadás területén szerzett kutatási tapasztalatait és újabb felméréseket tervez itthon és régiónkban is. A szervezet létrehozza azok szellemi közösségét, akik a jövőben az információs társadalom eszméjének védnökei lehetnek. A most felállítandó Védnöki Kuratórium azokat tömöríti, akik elkötelezettek a társadalmi haladás, az információs társadalom eszméjének, de nem kötődnek szoros szálakkal az informatika egyik ágához sem, tehát a tudományok, a művészet, a politika és a társadalom egyéb területének kimagasló képviselői. Az Inforum a Védnöki Kuratórium létrehozására és vezetésére dr. Tárkány Szücs Attilát, az Inforum korábbi elnökét kérte fel.

Az Inforum tevékenységének kiszélesítése okán nevet is váltott. A korábbi Informatikai Érdekegyeztető Fórum elnevezést az Információs Társadalmi Érdekegyeztető Fórum váltja fel.

Az Inforum megújította vezetését is. Elnökké választotta Lerch Attilát, a Microsoft üzletfejlesztési igazgatóját. Az Inforum elnökségében kapott helyet Pajna Sándor ügyvezető elnök, az eKözig Zrt elnöke, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság képviselője, illetve alelnökként Martos Balázs, az Internet Szolgáltatók Tanácsának elnöke, Mlinarics József, a Magyar Tartalomipari Szövetség ügyvezető elnöke, Bódi Gábor, a Puskás Tivadar Közalapítvány igazgatója, Fejes István, a Magyar Teleházak Szövetségének elnöke és Molnár Szilárd szociológus is. Az Inforum megerősítette Dombi Gábor főtitkár és dr. Mayer Erika Infomediátor megbízását is.

A szervezet átfogó céljai nem változtak: a digitális szakadék csökkentéséért, Magyarország információs társadalmának kiépüléséért, egy magasabb fokú e-kultúra megvalósítása mellett elkötelezett az Információs Társadalmi Érdekegyeztető Fórum. Tovább folytatja az e-befogadási programjait, amelyért 2008-ban az Európai Bizottság aranyéremmel tüntette ki az Inforumot.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció