Magyar tanárnő a világ 25 legötletesebb oktatója között

2010. november 18-20-án rendezik Budapesten az Innovatív Tanárok Fórumát. Az interaktív szakmai fórumon a szakmai műhelyek, az ötletbörze jellegű kiállítás és az előadások mellett arra is fény derül, hogy jövőre ki képviselheti hazánkat a legjobb oktatási ötleteket versenyeztető Innovatív Tanárok Fórumán.

Az Innovatív Tanárok Fórumának idei döntőjét Fokvárosban tartották. Az október végén megrendezett eseményen a Microsoft Társ a Tanulásban programjában közreműködő, a világ minden tájáról érkező pedagógusok, iskolavezetők és oktatási szakemberek vettek részt, akik projektjeikkel értékes díjakra és szakmai elismerésre pályázhattak.

Magyarországot különleges sajtófotó projektjével Bereczki Enikő, a II. Rákóczi Ferenc Fővárosi Gyakorló Közgazdasági Szakközépiskola tanára képviselhette, aki az indulás jogát az európai döntőn vívta ki. A világszerte megrendezett regionális versenyeken induló 200 000 elképzelésből 125 jutott el a döntő színhelyéül szolgáló Fokvárosba, így került Bereczki Enikő „Élet a lencsén túl” című munkája egy nemzetközi szakemberekből álló zsűri elé, amely végül projektjét a világ 25 leginnovatívabb oktatási ötlete közé sorolta.

Az „Élet a lencsén túl” egy 20 órás angol nyelvi projekt, melynek középpontjában a sajtófotózás áll. Célja az angol nyelvi készségek fejlesztésén túl a diákok digitális írástudásának javítása, történelmi ismereteinek bővítése, kreativitásra és szociális érzékenységre nevelése. Első lépésben a diákok megismerkedtek a sajtófotó világával, tanulmányozták a különböző angol nyelvű sajtótermékeket, majd pedig 10 hírneves sajtófotót elemeztek ki történelmi hátterük feltérképezésével együtt. Ezt követően Robert Capa, a világhírű magyar sajtófotós életútjával kellett közelebbi kapcsolatba kerülniük az internet és a Ludwig Múzeumban akkor látható Capa kiállítás segítségével. Ennek zárásaként angolul készítettek fiktív interjúkat a fotóművésszel, amelyeket feltöltöttek a YouTube-ra. Nem sokkal később a diákok maguk váltak sajtófotóssá, egy hónapon át különböző témákra koncentrálva örökítették meg a főváros mindennapjait. Fotóikat, élményeiket, beszámolóikat egy természetesen angol nyelvű blogon rögzítették és vitatták meg (www.missioncamera.blogspot.com). Végül a projekt zárásaként a diákok legjobb „sajtófotóiból” kiállítás nyílt az iskolában, ahol közösen megválasztották a legjobb diákfotóst.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció