Az okostelefonok navigálnak minket

Az elmúlt három év áttörést hozott a navigációs eszközök világában: a korábban csak navigáció céljára használt PDA eszközök helyét fokozatosan elkezdték átvenni az okostelefonok. 2010 szeptemberében a magyar lakosság már 1,5 millió navigációra is képes okostelefont birtokolt, és ezzel tér nyílik a helymeghatározásra építő szolgáltatások terjedésének – derül ki a GKIeNET – T-Mobile Jelentés az internetgazdaságról kutatásából.

Tíz évvel ezelőtt, a Hewlett Packard vizionáriusai egy rövidfilmet készítettek, hogy miként képzelik a jövő navigációs szolgáltatásait. Az akkor még futurisztikusnak tűnő videó technológiai szempontból mára megvalósítható lett, az elképzelt szolgáltatások fokozatosan épülnek ki körülöttünk.

A történet egy átlagos családapa reggelét mutatja be, amint egy találkozóra sietve meghallgatja hangüzeneteit, hangirányítással vezérli azokat, és mindezt egy kijelző segíti, ami az ablakon jeleníti meg a folyamatot. Hirtelen figyelmezteti egy hang, hogy el fog romlani az autója, és menjen el a legközelebbi szervizbe – az eredeti útvonaltól való eltérést pedig a navigáció azonnal automatikusan segíti. A helyszínre érve főhősünket már várja egy szervizes kolléga, aki a nevén szólítva üdvözli, és egy elektronikus eszközön csak egy aláírást kér, hogy átvehesse az autót. Mire a férfi aláírja, már meg is áll mögötte egy érte jövő taxi, akit a rendszer szintén értesített, így nem is kési le a találkozóját.

2000-ben persze a navigációs eszközök még gyerekcipőben jártak. A csak navigáció céljára használható GPS eszközökkel szemben akkoriban még az egyetlen alternatíva a PDA-kra csatlakoztatott GPS modul volt, melyekre számítógép segítségével kellett az előre megvásárolt térkép-részleteket feltölteni. Ezen megoldások nagy hátránya az árukon túlmenően az volt, hogy a felhasználók nem szerettek újabb elektronikai eszközzel a zsebükben utazni, így azt jellemzően az autókban használták – navigáció és a helymeghatározás alapú szolgáltatások tömeges elterjedésére csaknem tíz évet várni kellett.

Közösségi navigáció

A minden eddiginél erősebb integrációnak köszönhetően nem meglepő, hogy miként a PC ’80-as, az Internet a ’90-es, a laptopok és noteszgépek pedig a 2000-es éveket hódították meg, úgy az előttünk álló évtized az okostelefonok széleskörű elterjedését hozza el. A hagyományos, jelentős részben offline PDA-k és operációs rendszer nélküli mobiltelefonok fokozatosan összeolvadtak, létrejött a manapság hirtelen népszerűvé váló okostelefon kategória, melyekben a hely alapú szolgáltatások is hamar alapfelszereltséggé váltak.

A beépített GPS vevő segítségével a készülékek messze többek lettek egy navigációra alkalmassá tett telefonnál. A használt alkalmazásaink képesek a helyzetünket ismerve lokalizált információval ellátni minket, mint például hol van a közelben étterem vagy kávézó, az éppen aktuális tartózkodási helyünket pedig bármikor megoszthatjuk másokkal is, valamelyik közösségi oldalon keresztül. Léteznek olyan közösségi alkalmazások is melyek segítségével bejelentkezhetünk az adott helyszínre, bejelentkezéseinkkel pedig pontokat gyűjthetünk és azokat egyre több étteremben, kávézóban, üzletben értékes kedvezményekre is válthatjuk. Ha pedig már kiválasztottuk az úti célunkat, igénybe vehetjük valamelyik, általunk tetszőlegesen kiválasztott pontról-pontra navigáló alkalmazást.

A mindennapok szolgálatában


A fejlesztések révén létrejövő lehetőségeket legjobban azzal lehet érzékeltetni, ha elképzeljük, miként segíthetik kapcsolataink ápolását a jövőben ezek az eszközök. Ha egy férfi meg akarja lepni kedvesét egy virággal a megismerkedésük évfordulóján, szüksége van egy virágra, egy helyre, ahol hazafelé tartva megveheti, és nem árt emlékeznie az évforduló napjára illetve arra, hogy milyen virágot szeret a párja. Vannak, akiknek ez technológiai eszközök nélkül is megy, de akik egy kicsit feledékenyebbek, vagy csak túlterheltek, azok számára adódik a lehetőség, hogy egy okostelefon segítse a folyamatot. Nemcsak arról kapunk emlékeztetőt, hogy az adott nap fontos évforduló van, hanem hazafelé tartva megmutatja az útba eső, még nyitva lévő virágárusokat, s a virágárushoz érve értesítőt kapunk, hogy mit vásároltunk tavaly, és mit szeret, vagy éppen nem szeret a párunk, így a kedvenc virágát vásárolhatjuk meg.

A virág persze lehet más ajándék, vagy szolgáltatás is, ahogy a történet szereplői is éppúgy lehetnek barátok, mint üzleti partnerek. A helymeghatározásra épülő szolgáltatások lehetőségei hatalmasak, számos új innovatív kis és középvállalat számára biztosítanak piacra lépési lehetőséget.

GPS helyett okostelefon

A ComScore piacelemző cég szakértői szerint 2009-ben 68 százalékkal emelkedett azoknak a felhasználóknak a száma a brit, francia, német, spanyol és olasz piacokon, akik már nem külön GPS-navigátort, hanem mobiltelefonjukat használják az autóval való tájékozódásra. A cég szerint az öt országban mintegy 21,1 millióan használnak mobiltelefonos navigációt: ez a szám 700 ezerrel több, mint ahányan 2008-ban és 2009-ben GPS-navigációs eszközt vásároltak összesen. Az előrejelzés szerint a következő években megduplázódik a piac és az ingyenesség miatt a többi EU-s ország is hamar felzárkózik, így Európában 2014-re várhatóan 55-60 milliósra duzzadhat a mobil navigációs piac. Egy másik kutatócég, a Juniper Research előrejelzése szerint pedig világviszonylatban 2014-re 1,5 milliárd mobil felhasználó veszi majd igénybe a helymeghatározás alapú szolgáltatásokat.

Magyarország a fejlett mobilpiacok között


Hazánk – bár lassabb ütemben –, de követi a nemzetközi trendeket. Az NMHH adatai szerint 2010 szeptemberében 11 832 566 hívásfogadásra képes, aktív SIM kártya volt az országban. Ez a szám többé-kevésbé állandónak tekinthető, mivel új telefonok vásárlása esetén nem mindig veszünk új SIM kártyát is. A GKIeNET 2010 év júniusban készített kutatása szerint több mint 6,5 millió mobiltelefont használt a felnőtt (18 év feletti) magyar lakosság (a teljes lakosság 83%-a rendelkezik mobiltelefonnal) melyből 1,2 millió db már GPS vevővel rendelkezik és mobilinternetezésre is képes. 2010-ben várhatóan 2-2,5 millió telefon kerül értékesítésre, melyek egy ötöde már valamilyen navigációs szoftverrel ellátott okostelefon. A lakosságszámhoz viszonyított felhasználói arányokat tekintve Magyarország ezzel a fejlett mobilpiacok között van, mivel 2010 végére átlagosan 15% körüli lesz az okostelefonok aránya a teljes mobilpiacon.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció