Csökkent a Vodafone nyeresége

A Vodafone csoport, a bevétel alapján a világ legnagyobb mobilszolgáltatója növelte bevételét  a márciussal véget ért 2010/2011-es üzleti évben, nyeresége viszont csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

A brit központú multinacionális vállalat keddi közleménye szerint a bevétel 45,9 milliárd font volt, 3,2 százalékkal nőtt az előző évhez képest. Elemzők 45,5 milliárdra számítottak.

A kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenés előtti eredmény (EBITDA) az elemzői előrejelzéseknek megfelelően 0,4 százalékkal 14,7 milliárd fontra csökkent. A nettó profit 7,97 milliárd font volt, 7,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

Az eredmények elsősorban a dél-európai térségben romlottak, a gazdasági válság és a Spanyolországban egyre élesebb piaci verseny miatt. Ugyanakkor a kontinens északi részén, valamint Indiában és Dél-Afrikában elért eredmények részben ellensúlyozták a veszteségeket.

A társaság a legtöbb piacon megtartotta vagy növelte részesedését, a következő időszakban pedig erősebben koncentrál majd az internetezésre alkalmas okostelefont használó ügyfelek kiszolgálására.

A magyarországi érdekeltség eredményére vonatkozó adatokat nem tartalmaz a jelentés.

A Vodafone Magyarországon 1999. november végén indította el szolgáltatását. A legutóbbi, márciusi adatok szerint az előfizetéssel rendelkezők és az utolsó három hónapban hívást indítók vagy fogadók száma alapján a Vodafone piaci része 22,72 százalék, amivel a harmadik helyen áll a T-Mobil és a Telenor mögött. A társaság a forgalmazásban részt vevő aktív mobilinternet-előfizetések száma alapján is a harmadik, 25,34 százalékos piaci részesedéssel.

(MTI)

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció