iOS 5 - hardveres gombok helyett mozdulatok

Az iOS 5 béta verziójában már ki is próbálhatjuk azt az új funkciót, mellyel gombok helyett mozdulatokkal irányíthatjuk a készülékünket, így már szinte egyáltalán nem lesz szükség a hardveres gombok jelenlétére.

Ha bekapcsoljuk az új funkciót, a kezelőfelületet a kijelzőn megjelenő kis pont megérintésével aktiválhatjuk. Egy eddig nem használt menü jelenik meg, melyen választhatunk a mozdulatok bevitele, a Kedvencek, a Home screen, vagy a Készülék menüpontok közül. A mozdulatok közül továbbá kiválaszthatjuk, hogy két, három, négy, vagy öt ujjal szeretnénk "rajzolni" (a választásunknak megfelelő számú kék pont jelenik meg a képernyőn).

A Kedvencekben és a Készülék menüben használhatóak az előre beállított (és az alapértelmezésként már ismert) mozdulatok, melyekkel irányíthatjuk a képernyő orientációját (elforgathatjuk a képet), lenémíthatjuk a készüléket, illetve szabályozhatjuk a hangerőt, zárolhatjuk a képernyőt stb.

Míg egyesek azt gondolják, hogy az új funkcióval az Apple célja az, hogy megszűntesse a hardveres gombokat a készülékeken, szerintünk erre nem kell számítani, gondoljunk csak arra, hogy mindenképpen kell egy gomb, amivel újraindíthatjuk a készüléket, ha lefagy, amivel egyszerűen lenémíthatjuk, vagy a hangerőt tudjuk állítani, akkor is, ha valami miatt épp nem tudunk, vagy nem akarunk a képernyőn nyomkodni különböző alakzatokat.

Mindenesetre az új funkció elég érdekesnek tűnik, és fontos is azok számára, akik inkább a grafikus felületen szeretnek kezelni mindent.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció