Üzembe helyezési, képzési és karbantartási szolgáltatás a Canontól

A Canon Hungária Kft. Magyarországon is elérhetővé tette az új Easy Service Plan (EPS) szolgáltatást, amelyben üzembe helyezési, képzési és karbantartási megoldások széles skáláját kínálja a hazai ügyfelek számára. A vásárlást követő három-öt év során igénybe vehető magas szintű garancia-kiterjesztés prémium minőségű támogatást jelent a Canon lézernyomtatóihoz, multifunkciós irodai berendezéseihez, dokumentumszkennerihez és fax készülékeihez. Az új, ügyfélközpontú szolgáltatás kizárólag a Canonnál és hivatalos partnereinél érhető el, az aktiválásra készülék vásárlását követő három hónap során van lehetőség.

Az Easy Service Plan csomagok a dokumentumkezelés teljes spektrumában segítséget nyújtanak a felhasználók számára. A rugalmas szerződéseknek köszönhetően az ügyfelek tisztában lehetnek a termék és a szervizelés költségeivel, így könnyedén és előre megtervezhetik a költségvetést a készülékek teljes időtartamára. Így a készülékek megfelelő karbantartása és terméktámogatása révén maximális megtérülés érhető el. A Canon gondoskodik a készülékek üzembe helyezéséről, a használatukhoz szükséges képzésről, valamint az ügyfelek számára megfelelő válaszidővel biztosítja a helyszínen vagy szervizben történő javítást, és a csereszolgáltatást egyaránt. Az ügyfélszolgálat gyors segítséget, tanácsokat és távoli problémamegoldást biztosít. Az ESP csomag rendeltetésszerű használat esetén a szervizalkatrészeket és a munkadíjat magában foglaló, átfogó termékbiztosítást is tartalmaz.

Az ESP csomagot a Canon i-SENSYS, imagePROGRAF, imageRUNNER és imageFORMULA készülékekhez lehet megvásárolni, a csomag tartalma pedig készülékenként változó.
Az ESP csomagról részletes információ a www.canon.hu/easyserviceplan/ oldalon található.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció