A jövő héten indul a közönségszavazás "Az év honlapjá"-ra a Facebookon

Az idén immár tízedszer meghírdetett "Az év honlapja" elnevezésű verseny új Facebook-oldalon toborozza a történet kedvelőit, már csak annak érdekében is, hogy a jövő héten beinduló közönségszavazáson minél többen tudják leadni voksukat kedvens weboldalukra.

A Facebook kitüntetett szerepköre nem véletlen, az idén már az ide készített megoldások szinte külön versenyt vívnak, és a Közösségi marketing megoldások Facebookos nevezői közül egy valaki haza viheti az „Év Facebook oldala” díjat is. 

 

Az eddigi 22 kategória ezen túlmenően is 3 újabbal bővült: a márkázott digitális megoldásokkal, a közösségi marketing megoldásokkal és a mobil marketing alkalmazásokkal. 

 

Még azok semmaradtak le semmiről, akik nem szavazni, hanem éppenséggel saját honlapjukat benevezni szeretnék. A pályázat jelentkezési határideje október 31-e, mely után a szakmai zsűri mind a 25 kategóriában kiválasztja Az Év Honlapját, valamint minőségi és különdíjban részesíti a legjobb pályázatokat.

 

A díjátadó december 2-án, Budapesten lesz, ahol online workshop lehetőség várja majd az érdeklődőket és a pályázókat egyaránt, majd a díjak átadását követi - a 10. szülinap alkalmából - a nagyszabású afterparty.

 

Bővebb információ: www.azevhonlapja.hu, illetve http://www.facebook.com/pages/Az-%C3%89v-Honlapja/278378782177242?sk=wall 

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció