Az NMHH csökkenteni kívánja a helyi tévék műsorszolgáltatási díjait

A helyi tévék számára jelenleginél kedvezőbb médiaszolgáltatási díjrendszer kialakításán dolgozik a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) – hangzott el a Helyi Televíziók Országos Egyesületének (HTOE) közgyűlésén, amelyen meghívott vendégként részt vettek a hatóság munkatársai.

A szakmai konzultáción az NMHH Hivatala mellett a Médiatanács, valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap is képviseltette magát. Kollarik Tamás, a Médiatanács tagja szakmai együttműködésre, javaslatok összeállítására kérte a szervezetet. Hangsúlyozta, hogy a hatóság partnerként kívánja kezelni az egyesületet, hiszen a helyi tévék a városi, kistérségi közösségek összekovácsoló erői. Az NMHH tájékoztatást adott a jelenlegi támogatási lehetőségekről, eljárásrendi kérdésekről és a digitális átállás szabályozásáról.

A hatóság munkatársai jelezték a HTOE képviselőinek, hogy 2012-től olyan díjszámítási módszer bevezetését tervezi, amelynek eredményeképpen várhatóan kedvezőbb médiaszolgáltatási díjat kell a helyi és körzeti televíziók nagy részének fizetni. A hivatal tisztázta az ideiglenes médiaszolgáltatási jogosultság kérelmezése kapcsán a HTOE által felvetett részletkérdéseket is. Az NMHH felhívta a figyelmet, hogy azok a helyi televíziók, amelyeknek a műsorszolgáltatási jogosultsága idén december 31-ben lejár le, törekedjenek mielőbb benyújtani kérelmüket, kitölteni a szükséges adatlapokat. Az erről szóló tájékoztató megtalálható a Médiatanács honlapján.

Széles Tamás, a HTOE elnöke üdvözölte, hogy a pályázati eljárásokban csökkentek az adminisztrációs terhek, egyszerűbbek a beadandó nyomtatványok. Elismerését fejezte ki az NMHH és az MTVA rendszeres és széles körű tájékoztatási gyakorlata kapcsán, és kiemelte a folyamatos kapcsolattartás fontosságát. Szorgalmazta az NMHH Médiatanácsának helyi televíziókat támogató pályázati forrásainak bővítését, és további kiírások kidolgozását kérte a hatóságtól.

A Médiatanács megalakulása óta érdemi párbeszédet folytat a HTOE-val a félévente összehívott közgyűléseken, amelynek köszönhetően a tanács az egyesület szakmai észrevételeit megfontolva határozza meg a pályázati kiírásokat. Az NMHH a helyi médiaszolgáltatók más érdekképviseletével is szoros együttműködésben áll. Ennek egyik hozadéka, hogy a Médiatanács a Helyi Rádiók Országos Egyesületének javaslatát is figyelembe véve csökkenti 2012-től a helyi és körzeti rádiók médiaszolgáltatási díjait.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció