Távközlés: Több száz EU-jogsértési döntés, Magyarország egyben érintett

Közel 300 európai uniós szabálysértési döntést jelentett be az Európai Bizottság csütörtökön a 27 EU-tagállam ellen. Magyarországra ezek közül egy vonatkozik: tizenöt másik tagállam mellett az uniós végrehajtó testület hazánkat is arra figyelmeztette, hogy a rendelkezésre álló hat hónap letelte után (május 25-ig) nem ültette át maradéktalanul nemzeti jogába az új uniós távközlési jogszabályokat. Utóbbiak elsősorban a fogyasztók jogait terjesztik ki.

    Magyarország mellett Ausztriáról, Belgiumról, Bulgáriáról, Ciprusról, a Cseh Köztársaságról, Franciaországról, Görögországról, Hollandiáról, Lengyelországról, Németországról, Olaszországról, Portugáliáról, Romániáról, Spanyolországról és Szlovéniáról van szó. A mostani döntés már a szabálysértési eljárás második lépcsője: az első figyelmeztetést Brüsszel még júliusban intézte 20 tagállamhoz, és közülük négy időközben befejezte a szabályok átvételét.
    Az érintett távközlési jogszabályok révén a fogyasztók jogot szereznek például arra, hogy telefonszámuk megváltoztatása nélkül, egy nap alatt válthassanak szolgáltatót, illetve arra is, hogy egyértelmű tájékoztatást kapjanak az internet-szolgáltatók által alkalmazott adatforgalom-kezelési gyakorlatról. A személyes adatok szintén fokozottabb védelmet élveznek az interneten.
    A jogszabályok nemzeti jogba történő hiányos átültetése esetén az érintett tagállam ügye az Európai Unió Bírósága elé kerülhet és a tagállamnak akár pénzbüntetéssel is számolnia kell.
     A Lisszaboni Szerződésben adott új jogaival élve az Európai Bizottság ezúttal hozott is több olyan határozatot, amelyben pénzbírság kiszabását kéri egyes tagországra. A testület egy korábbi ítélet be nem tartása miatt napi 31 ezer euró büntetés kirovását kéri a bíróságtól Németország ellen, mert még mindig nem változtatott érdemben az állami vétójogot biztosító, úgynevezett Volkswagen törvényen. A bizottság Lengyelország és Olaszország ellen is pénzbírság kiszabását kéri környezetvédelmi, illetve pénzügyi szabálysértések miatt. Rómának azért is bíróság előtt kell felelnie, mert több privatizált cégben kiemelt jogokat (aranyrészvényt) tart fenn, ellentétesen a tőke szabad mozgását biztosító szabályokkal.
    A most bejelentettek közül összesen 18 eljárás kerül az Európai Bíróság elé.
    A bizottság arra is emlékeztetett, hogy a szabálysértési eljárások 95 százaléka még bírósági eljárás előtt megoldódik, lezárul.
     Sajtóközleménye szerint a brüsszeli végrehajtó testület intézkedéseinek célja, hogy minden tagországban megfelelően alkalmazzák az uniós szabályokat, segítve ezzel a lakosság mindennapi életét és a vállalatok tevékenységét.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció