Mit terveznek szilveszterre a magyarok?

Kutatás az óévbúcsúztató tervekről

A magyar internetezők több mint egytizede utazik el szilveszterre, a legtöbben belföldre – mutatott rá a Szallas.hu megbízásából az NRC által készített felmérés. A portál saját foglalási adataiból az is kiderült, hogy a szálláshelyek közül a háromcsillagos szállodák a legnépszerűbbek, az átlagos foglalási érték pedig 84 730 forint.

A hazai internetezők többsége nyugalmas szilvesztert tervez, ugyanakkor mintegy egyharmaduk bulizni és táncolni is szeretne – derült ki a Szallas.hu megbízásából az NRC által készített felmérésből. A bulizós programot tervezők közül a legtöbben csak otthon vagy ismerősnél köszöntik majd az újévet, 19 százalékuk egy szórakozóhelyen vagy valamilyen szilveszteri rendezvényen tölti az év utolsó estéjét, további 18 százalékuknak pedig mindkét programban lesz része.

Lesznek olyanok is, akik elutaznak szilveszterkor: az összes megkérdezett több mint egytizede tervezi így, közülük a legtöbben (85%) belföldön maradnának. Az útra kelők kétharmada ismerősöknél, barátoknál vagy rokonoknál alszik, egyharmaduk ugyanakkor valamilyen szálláshelyet keres. A 18-29 évesek a legaktívabbak, 20 százalékuk tölti otthonától távol a szilvesztert. Meglepő ugyanakkor, hogy a legkevésbé a 40-49 évesek hajlandóak kimozdulni, csupán 5 százalékuk tervez valamilyen utazást.

A fürdővárosok a legnépszerűbbek szilveszterkor

A felmérés szerint azok számára, akik hotelben szállnának meg, az ár a legfontosabb szempont a helyszín kiválasztásakor, emellett a szilveszteri program jellege és a wellness lehetőségek játszanak szerepet a döntésben. Utóbbival összecsengenek a Szallas.hu adatai, mely szerint a szilveszter éjszakára szóló foglalások top10-es listájában három fürdőváros is helyet kapott. Hajdúszoboszló vezeti a listát, míg az ötödik és hatodik helyeket Zalakaros, illetve Hévíz foglalja el. „A szilveszteri wellnessezés 2010-ben is hasonlóan népszerű volt: akkor az előbbi három fürdőváros mellett Miskolctapolca is bekerült a legnépszerűbb úti célok közé” – mondta el Varga Zoltán, a Szallas.hu ügyvezetője. A dobogó második fokát mindkét évben a színes újévi programokat kínáló Budapest foglalta el, míg a tavalyi harmadik helyezett Sopront idén leszorította a dobogóról Eger városa.
A Szallas.hu statisztikái szerint a szilveszterre szóló foglalások átlagos értéke 84 730 forint, ami 4 százalékos növekedést jelent 2010-hez képest. „A foglalások értéke mellett a szálláshelytípusok összetétele sem mutat jelentős változást – emelte ki Varga Zoltán. – Továbbra is a háromcsillagos hotelek a legnépszerűbbek, a szilveszterre lekötött foglalások egyharmada szól ilyen típusú szálláshelyekre.” Az alacsonyabb árfekvésű kategóriákban figyelhető meg csupán némi átrendeződés: tavaly a második helyet a panziók, idén pedig az apartmanok szerezték meg a foglalások egyötödével.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció