Útra kész Masat-1, az első magyar műhold

Útra kész Magyarország első műholdja, a Masat-1, amely az egyenlítő környékén található európai űrközpontból február 9-én indul, a startot élőben közvetíti az Európai Űrügynökség (ESA) - tájékoztatták a fejlesztők keddi közleményükben szerkesztőségünket.

    A Masat-1 a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) két villamoskari tanszéke (elektronikus eszközök tanszéke és szélessávú hírközlés és villamosságtan tanszék), valamint a BME űrkutató csoportja hallgatóinak, doktoranduszainak és oktatóinak több mint négyéves munkájával született.


    A Masat-1, amelynek neve a magyar és a satellite szavakból származik, egy kisméretű, úgynevezett pikoszatellit. A CubeSat szabvány szerint készült 10x10x10 centiméteres kocka alakú műhold legfeljebb 1 kilogramm tömegű lehet. Építése elsősorban oktatási célt szolgált, pályára állását követően gyűjti a saját állapotára és környezetére vonatkozó adatokat, amelyeket a BME csapata által e célra kialakított  földi állomásra továbbít későbbi feldolgozásra. A fedélzeten elhelyezésre került egy félaktív mágneses stabilizáló rendszer, ennek segítségével a Földről távirányítással lehet a műhold orientációját befolyásolni.


    A felbocsátás helyszíne Francia Guyana, a  kouroui űrközpont, ahonnan a magyar műholdat több hasonló szatellittel  együtt az ESA Vega-hordozórakétájának első küldetésében vesz részt. "A start műszaki és természeti okok miatt természetesen az utolsó pillanatig halasztásra kerülhet" - emeli ki a közlemény.


    Az indításra a tervek szerint magyar idő szerint 11 és 13 óra között kerül sor. A start előtt három és fél perccel minden rendszer startra kész, és elindul a visszaszámlálás, majd az indítást követően több rakétafokozat emeli a magasba és állítja pályára a hasznos terhet, amelynek része a Masat-1 is. Az egész művelet alig 70 percig tart. A sikeres pályára állás után körülbelül 5 órával a Masat-1 Magyarország fölé ér, ezt követően a pikoműhold aktuális pozíciója folyamatosan követhető lesz a http://cubesat.bme.hu honlapon.


    "A Masat-1 projekt révén a fejlesztői csapat olyan tapasztalatokra és tudásra tett szert, amelyre a bontakozó hazai űripar igényeit kielégíteni képes, magas színvonalú oktatást és mérnökképzést alapozhatunk. Ezt túlmenően a projekt olyan fejlesztői tapasztalatot és referenciát jelent az űreszközök tervezése, építése és üzemeltetése területén, amely demonstrálja Magyarország érettségét a teljes jogú ESA-tagságra" - hangsúlyozza a közlemény.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció