Az internet növeli a gazdaság teljesítményét és segít a munkaerő megtartásában

Az internet világszerte 1.227 milliárd dollár értékű gazdasági teljesítményt hozott létre 2010-ben a McKinsey and Co. kutatása szerint, ezen belül Magyarországon 5,1 milliárd dollárnyit.

    Strohmayer János, a McKinsey and Co. partnere, a cég magyar irodájának vezetője a kutatást bemutató szerdai budapesti sajtótájékoztatón elmondta: az internet nemcsak az országok, a webet használó cégek produktivitását növeli, de lehetővé teszi a munkaerő megtartását is.

    A Vietnámra, Mexikóra, Argentínára, Malajziára, Törökországra, Tajvanra, Marokkóra, Nigériára és Magyarországra kiterjedő vizsgálat szerint ebben a kilenc országban az internet 66 milliárd dollárral járul hozzá a gazdasági teljesítményhez. Az országok kiválasztását az indokolja, hogy a vizsgálat idején ezekben állt egymáshoz a legközelebb például a jövedelmek növekedése, a GDP nagysága és változása, s annak a lehetősége, hogy 2020-ra elérik a fejlett országok szintjét.
    Az említett 9 országban évi 25 százalékkal nő az internet elterjedtsége, míg a fejlettekben csak 5 százalékkal, ennek oka, hogy a fejlődőkben alacsony a bázis.

    A felmérés szerint a bruttó hazai termékhez (GDP) a fejlett országokban átlagosan 3,4 százalékkal járul hozzá az internet, a feltörekvőkben, illetve a vizsgált 9 országban 2 százalékkal, de például Magyarországon 3,9 százalékkal azért, mert itt magas az infokommunikációs technológiák, például eszközök és szoftverek exportja és importja. Az index kiszámításánál főként az adott ország internettel összefüggő fogyasztását, az ezzel kapcsolatos beruházásokat és közkiadásokat, valamint a világhálós fejlesztésekre fordított forrásokat vették figyelembe.

    Az irodavezető a jövőről elmondta, az internet fejlődését elsősorban a pénzügyi források és a humántőke határozza meg: az Egyesült Államokban ez az aránya 76 százalék, míg Magyarországon csak 30.
    A kutatás alapján a magyar lakossági internetes kiadások összege 2015-ig várhatóan megkétszereződik: 2010-ben ez az összeg 400 millió dollár volt, ami a lakossági kiadások 1 százaléka.
    Az irodavezető kifejtette, a magyar vállalkozók két szempontból tartják nagyon előnyösnek az internetet: segít a nagyobb piaci hozzáférés elérésben, illetve a költségek csökkentésében.

    Az eseményen ismertették az Ipsos által a Google Magyarország számára készített kutatást is, amely szerint a magyar mikro- és kisvállalkozások kevesebb mint fele rendelkezik saját honlappal. Nem bíznak az online jelenlét üzleti erejében, részben túl drágának, részben túl bonyolultnak találva az ehhez szükséges eszközöket. Azok azonban, amelyek már kipróbálták - saját weboldaluk van, online hirdetnek vagy épp internetbankot használnak -, tisztában vannak az ezek nyújtotta előnyökkel.

    A felmérés szerint a honlappal nem rendelkezők 63 százaléka soha nem gondolt saját weboldal létrehozására, s még az online jelenléttel rendelkező vállalatok 47 százalékáról is elmondható, hogy bármiféle offline és online marketing nélkül bonyolítják üzletüket. A magyar mikro- és kisvállalkozások alig 3 százaléka vezet saját blogot, és csupán 5 százaléka hozott létre saját profilt valamely közösségi oldalon.
    A kutatás kimutatta azt is, hogy a cégek egy részének az egyik legfőbb ellenérve az internetes jelenléttel szemben az idő- és tőkehiány, míg másik részük úgy látja, hogy egyáltalán nincs szüksége termékeinek és szolgáltatásainak kommunikációjára.
    Heal Edina, a Google magyar irodájának vezetője az egy évvel ezelőtt indított, a vállalkozások webes megjelenését elősegítő Neten a cégem programról elmondta, több mint 10 ezer kisvállalkozó csatlakozott hozzá, s támogatásával 3 ezer kisvállalkozás hozott létre weblapot.
    A Google, a Budapest Bank, a Honlap.hu által létrehozott program tapasztalatai szerint a világhálón jelen lévő és hirdető mikro- és kisvállalkozások fele ezt a megjelenési formát tartja a leghatékonyabbnak.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció