Nem kell számítanunk Apple-Microsoft szabadalmi perre

A Samsung és az Apple perpatvara közben több izgalmas információ is nyilvánosságra került, melyekkel a cégek bizonytani akarják igazukat. Nemrég például kiderült, hogy a Microsoft és az Apple között megállapodás született a dizájnszabadalmak licenceléséről, ami azt jelenti, hogy a redmondi óriás legálisan használhatja a szellemi tulajdonát illetően igen kényes almás cég egyes megoldásait, így nem kell számítanunk szabadalomháborúra a két fél között.

Ettől a helyzettől a Samsung igen messze áll, az Apple ugyanis kijelentette, hogy a dél-koreai gyártó még hasonló megállapodással a háta mögött is sértené a szabályokat az iOS kütyükre túlságosan hasonlító androidos eszközei miatt.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció