Internet Hungary - A matematikaoktatás az informatika korában felemelheti az országot

Az infokommunikációs szektor és a szoftverfejlesztő cégek jövőjéről is hallhattak előadásokat a siófoki Internet Hungary konferencia résztvevői kedden. A Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója az alkalmazásfejlesztésben látja cége jövőjét, míg a Graphisoft alapítója a magyar matematikaoktatás egyedülállóságát kiemelve azt mondta, hogy az informatika korában nagyhatalommá tehetné az országot.

A digitális piac nyitottá vált, a kommunikációs cégek már nem tarthatják saját hálózatukon belül az ügyfeleiket. Céljuk a minél nagyobb lefedettség, ezért hálózataikat össze kell kapcsolniuk - mondta előadásában a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója. Christopher Mattheisen szerint ezért arra kell törekedni, hogy a széles körű lehetőségeket nyújtó alkalmazások segítségével szolgálják ki és tartsák meg az ügyfeleket, nem a hálózatban tartással. Bár a kommunikációs cégek még mindig perc alapon mérik forgalmukat, a telefonálási idő növekedése Európában már nem várható - mondta a vezérigazgató, aki az adatforgalomban azonban jelentős, több mint 40 százalékos bővülést prognosztizált a következő öt évre. Elmondta azt is, hogy jelenleg Magyarországon a telefonoknak mindössze a húsz százaléka okostelefon, de arányuk rövidesen több mint 50 százalékra emelkedik.

 

Bojár Gábor, a Graphisoft alapítója hangsúlyozta: az államnak az infrastruktúra, az oktatás magas színvonalú biztosításával kell segítenie a vállalkozásokat, nem pedig támogatással. Szerinte Magyarországot a matematikai kultúrája, a természettudományok tisztelete emelheti ki és teheti nagyhatalommá az informatika korában. Kijelentette: hiba lenne, ha nem nyílna lehetőség a matematika emelt szintű oktatására a legtehetségesebbek számára, csak azért, hogy a diákok órarendjébe beférjen a mindennapos testnevelés. Véleménye szerint ezzel több száz éves hagyomány veszne el. A világpiacon sikeres magyar cégek egyértelmű közös jellemzője szerinte az, hogy sosem kaptak állami támogatást, így megtanulták, hogyan éljenek a vevők pénzéből, nem pedig a befektetőkéből. 


Magda Walter (Nagy-Britannia) a Nyílt Társadalom Alapítvány által koordinált, 60 országban folyó kutatás eredményeit ismertette előadásában. A projekt kelet- és közép-európai kutatásainak szerkesztője elmondta: az azonos metodológia alapján, a közszolgálati médiát, a digitális aktivitást, az üzleti modelleket, valamint a jogi keretet is vizsgáló felmérés általános megállapítása, hogy továbbra is a televízió a legfontosabb információforrás. Bár a gazdasági válság az interneten is érezteti hatását, a fiatalok gyakran ebben a médiumban bíznak a leginkább, különösen a közép-európai régióban. A világon mindenütt érezhető a közösségi média ugrásszerű fejlődése, és egyre nő azok száma, akik elsősorban blogokból tájékozódnak.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció