Internetes fegyverkereskedőkre csapott le a kínai rendőrség

Internetes fegyverkereskedői hálózatot számolt fel a kínai rendőrség huszonkilenc kínai tartományi szintű hatóság egyidejű bevonásával; több mint félezer gyanúsítottat vettek őrizetbe - tájékoztatott a közbiztonsági minisztérium pénteken Pekingben.

A tárca közvetlen irányításával végzett összehangolt akció során több mint ezer lőfegyvert, tízezer darabnál több lőszert és nagy mennyiségben különböző tartozékokat is lefoglaltak. Idén márciusban a kínai hatóságok arra figyeltek fel, hogy egy internetes fórumon fegyverek cserélnek gazdát. A nyomozás megállapította, hogy a fórumnak több mint 80 ezer regisztrált felhasználója volt szerte az országban. A gyanú szerint 900-an voltak azok, akik ténylegesen fegyverek értékesítésével foglalkoztak. A kínai törvények szerint magánszemély nem birtokolhat lőfegyvert, így a kereskedelmük is tiltott. Miután a rendőrség később bizonyítottnak látta, hogy bűncselekmények elkövetéséről volt szó, szeptember végén összehangolt akcióval lecsapott a hálózatot működtető gyanúsítottakra. A hatóságok részéről az utóbbi időben több hasonló lépésre, kampányszerű eljárásra került sor, aminek következtében a hivatalos vélemény szerint csökkent a fegyveres bűncselekmények száma az országban.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció