IVSZ: Öt éven belül duplázódhatna a hazai szoftver export kormánytámogatással

A szoftverexport növelésének támogatása érdekében az IVSZ stratégiai megállapodás megkötésére kéri a kormányt az informatikai szektorral – mondta Laufer Tamás, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalatok Szövetsége (IVSZ) elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Idézte az IVSZ tanulmányát, amely szerint a magyar szoftverexportot célzott támogatásokkal és a szükséges feltételek megteremtésével öt év alatt meg lehetne duplázni. Az elnök emlékeztetett arra, hogy a folyamatosan növekvő szoftverexportnak köszönhetően az összes hazai iparág között az informatikai, távközlési és elektronikai ágazat volt az egyetlen, amely a válság éveiben is folyamatosan növekedni tudott.     Laufer Tamás kiemelte: a szoftverexportban a hazai hozzáadott érték kiugróan magas, szinte teljes egészében magyar szellemi teljesítményről van szó, amelyet a vállalatok meghatározó import nélkül állítanak elő. Ezen a területen az egy munkahelyre jutó átlagos éves bevétel mértékét körülbelül 20 millió forintra lehet becsülni, ami vélhetően az egyik legmagasabb érték a termelő szektorban.
 

Az ágazat exportbevétele 180 milliárd forintra tehető, amit a működési feltételek javításával öt év alatt akár meg is lehetne duplázni - mutatott rá az IVSZ elnöke.
 

Laufer Tamás elmondta, hogy a hazai infokommunikációs-távközlési (IKT) ágazat 20 ezer vállalkozása közvetlenül 80 ezer, közvetve pedig több mint 150 ezer főt foglalkoztat, így az ágazatban foglalkoztatottak aránya alapján Magyarország a harmadik helyen áll az Európai Unióban. Az IVSZ szerint a szoftverexport megduplázása közvetlenül 10 ezer új munkahelyet teremtene.
 

Vityi Péter, az IVSZ szakértője szerint a magyar szoftverexportot három terület támogatásával lehetne megduplázni: az országban megtelepedett multinacionális vállalatok fejlesztőközpontjainak bővítésével, a magyar szoftvercégek külföldi piacra jutásának kereskedelmi és marketing támogatásával, valamint a feltörekvő exportképes vállalkozások (start-up-ok) létrejöttének támogatásával.
 

Laufer Tamás rámutatott, hogy a magyar szoftverexport növelésével az ITK ágazat a legkisebb ráfordítással és a legnagyobb hatékonysággal tudna hozzájárulni a teljes magyar export megduplázását célzó kormányzati terv megvalósításához.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció