Magyarországon az Office 365 üzleti verziója

Kis-, közepes és nagyvállalati konstrukcióban is elérhető Magyarországon keddtől a Microsoft felhőalapú irodai csomagja, az Office 365 üzleti verziója - közölte a Microsoft Magyarország. Az új Office így immár 89 piac 33 különféle nyelvén érhető el.

A Bell Research kutatása szerint Magyarországon a 10 fősnél nagyobb cégek kereken 90 százaléka használja az Office valamelyik verzióját. Nagy Levente, a Microsoft Office 365 üzletágának vezetője elmondta, hogy tapasztalataik szerint évente ügyfeleik ötöde áll át az Office egy újabb kiadásra, a felhőszolgáltatások könnyebb bevezethetősége, az egyszerűbb telepítés valamint az új Office számos hasznos, új funkciója miatt az új szoftver esetében ennél is gyorsabb terjedési sebességre számítanak.
 

A közlemény szerint a 2011. közepi debütálása óta az Office 365 a Microsoft leggyorsabban növekvő üzletévé vált - mára ötből egy nagyvállalati Microsoft-ügyfél előfizetője a szolgáltatásnak, miközben a kis- és középvállalati ügyfelek száma is a két és félszeresére nőtt.
 

A Microsoft a személyi számítógépekre írt szoftverek legnagyobb gyártója a világon. Széles termékválasztéka az operációs rendszerektől és alkalmazásoktól kezdve az összetett hálózati szoftverekig, üzleti szoftverekig és internetes technológiákig terjed. Mára a világ több mint 90 országában van jelen, dolgozóinak száma pedig meghaladja a 80 000 főt.
 

A Microsoft Magyarország 1993-ban alakult, mindössze két fővel, dolgozóinak létszáma jelenleg megközelíti a kétszázat. A cég és a magyar kormány decemberben írt alá stratégiai együttműködési megállapodást.

 

Testreszabott Office 365 csomagok

·         Office 365 ProPlus

AzOffice 365 ProPlus szolgáltatásként tartalmaz mindent, amit az Office kínálni tud – Word, Excel, PowerPoint, OneNote, Outlook, Publisher, InfoPath ésAccess –, egyszerre akár egy felhasználó öt gépén is. A felhasználók beállításai és dokumentumai velük vándorolnak a gépek között, így ugyanonnan tudják folytatni a munkát, ahol abbahagyták. Az informatikai osztályok szabadon konfigurálhatják az alkalmazást, akár együtt is futtathatják azt más Office-verziókkal.

·         Office 365 Midsize Business

Az Office 365 Midsize Business a 10-250 alkalmazottat foglalkoztató cégek számára lett megtervezve. A szolgáltatás az Office 365 ProPlus-on felül nagyvállalati szintű kapcsolattartási és csoportmunka megoldásokat tartalmaz: az Exchange Online-t, a Lync Online-t és a SharePoint Online-t, egy áramvonalasított adminisztrációs felülettel. Mindezek mellett része az Active Directory integráció, a web alapú rendszergazdai kezelőfelület és a telefonos támogatás is.

·         Office 365 Kisvállalati prémium


AzOffice 365 Kisvállalati prémium előfizetés az 1-10 munkatárssal dolgozó cégek számára ideális. Az Office 365 ProPlus-ban is megtalálható alkalmazásokon túl az informatikai szakértelem nélkül is könnyedén kezelhető szolgáltatás üzleti szintű levelezést, megosztható naptárakat (Exchange Online), honlaphoz és dokumentummegosztáshoz kapcsolódó eszközöket (SharePoint Online) és HD videokonferencia lehetőséget (Lync Online) nyújt az ügyfeleknek.

Az Office és az Office 365 közvetlenül megvásárolható a Microsoft weboldalán, valamint viszonteladói hálózatában. További információ és ingyenes próbaverzió itt található: http://www.office.com.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció