Meghalt az egér atyja

99 éves korában meghalt Doug Engelbart, a számítógépes egér feltalálója. A számítástechnikai területen úttörőnek számító amerikai feltaláló az 1960-as években fejlesztette ki az akkor még fa házas, két fém keréken gördülő egeret. Egy kaliforniai kutatóintézetben dolgozott az email, a szövegszerkesztő és a videokonferencia korai változatain is.

Halálhírét lánya közölte a kaliforniai Mountain View-ban található Számítógép-történeti Múzeummal. Tájékoztatása szerint édesapja már rossz egészségi állapotban volt. Kedd éjjel halt meg álmában - írta a BBC hírportálja.

Doug Engelbart 1925. január 30-án született Portlandben, édesapja rádiószerelő, édesanyja háztartásbeli volt. Elektromérnöknek tanult, dolgozott az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA elődjénél is, de számítógépek iránti érdeklődése révén végül a Stanford Kutatóintézetben (SRI) kötött ki, majd Augmentation Research Center néven saját laboratóriumot alapított, amely közreműködött az internet előfutárának számító ARPANet létrehozásában is.
 

Az egeret egy ma már legendás 1968-as San Franciscó-i prezentáción mutatta be először, amelyen az első videokonferenciát is tartotta. Számítógépes alapfelszereléssé vált találmányán azonban nem gazdagodott meg: szabadalma 1987-ben, még az egér elterjedtté válása előtt lejárt.
 

Engelbart 1997-ben megkapta az 500 ezer dollárral járó Lemelson-MIT-díjat, 2000-ben pedig az amerikai elnök által adományozott Nemzeti Technológiai Érmet.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció