Az Alleban mérkőztek meg a Samsung csúcsmobiljáért

Tegnap mi is kipróbálhattuk a Galaxy S4 Mini készülékeket egy játék keretében. Múlt hét pénteken nagytestvére, az S4 vonzotta a játszani vágyókat a Samsung Smart Store-ba, ahol mi más is lehetett volna a nyeremény, mint a lehengerlő csúcsmobil.

Először csak a Samsung üzletében bontogathatták szárnyaikat az autóversenyző palánták az Asphalt 7 játékkal, ám a legjobb nyolc közé jutók már a Cinema City mozivásznain mérkőzhettek meg egymással.

 

 

A versenyzők igazi autóversenyzőknek érezhették magukat, mikor a mozivásznon futották a köröket, hiszen a Samsung Home Sync eszközével a telefonon zajló eseményeket a kivetítőkön is követhettük.

 

 

Az egész napos versenyben végül Vecsei Márton kerekedett felül, aki a kétszázezer forint értékű S4 boldog tulajdonosa lett. Nyereményét Vastag Csaba adta át, aki Oláh Gergővel és Kocsis Tiborral szintén kipróbálta a játékot. Mivel ő bizonyult a legjobbnak hármójuk közül, ő adhatta át nyereményét Mártonnak.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció