Mérnökhallgatók versenyautói versengenek a győr-gönyűi kikötőben

A világ tekintélyes egyetemeinek autóipari mérnökhallgatói saját tervezésű és saját maguk építette versenyautókkal mérik össze tudásukat a Formula Student Hungary rendezvényen, amely csütörtökön kezdődött a győr-gönyűi kikötőben.

Tizenhat ország 39 csapata versenyez, Közép- és Nyugat-Európa számos országa képviselteti magát, és az idén először Portugáliából és Oroszországból is érkeztek csapatok. Magyarország színeiben a budapesti BME Formula Racing Team és a kecskeméti KEFO Motorsport lép a versenypályára, az idén negyedszer megrendezett versenyen - mondta Dusza András, a rendező X-Meditor szakkommunkációs cég munkatársa az MTI-nek.


 

A járművek több kategóriában, egyebek mellett gyorsulásban, kormányozhatóságban, üzemanyag-fogyasztásban vizsgáznak, a pilóták számára pedig egy 22 kilométeres távolság lehető legrövidebb idő alatti leküzdése lesz a próbatétel. A teljesítményeket a főszponzor Audi szakértőiből és a magyar autóipar szakembereiből álló zsűri értékeli. A bírálók előtt a teameknek vállalkozóként is helyt kell állniuk: felkészültségüket üzleti és költségterv-prezentáción bizonyíthatják.
 

A rendezvény elsősorban a konstrukciók és az innovatív konstruktőrök versenye, amelynek nemzetközi karrierje 1981-ben indult el az Egyesült Államokból. Magyarország négy éve kapcsolódott be a sorozatba, amelyet a szakma a Formula-1 előszobájaként emleget - mondta Dusza András.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció