Fókuszban a jövő magyar vállalkozónői

Nőnapon indul útjára a Hiventures "Startupher" programja, amely a női vállalkozók felkarolását és támogatását tűzte ki célul. A kezdeményezés fontosságát indokolja, hogy magyarországon rendkívül alacsony a női vezetők és vállalkozók aránya. A tőkebefektető portfóliójába tartozó cégek 532 alapítójának is csupán 14 %-a nő. A Hiventures  a programmal azt szeretné elérni, hogy egy inspiráló és segítő hazai közösség jöjjön létre a jövő női vállalkozói és cégvezetői részére.

Közismert tény, hogy Magyarországon rendkívül alacsony a női vezetők és a női vállalkozók aránya. Nincs ez másként az induló vállalkozások esetében sem. A Hiventures portfóliójába tartozó 193 startupból például mindössze 4 olyan van, amelyben kizárólag hölgyek tevékenykednek. Ha azt vizsgáljuk, hogy mekkora azon társaságok aránya, amelyeket nők és férfiak közösen alapítottak, egy árnyalatnyival jobb a helyzet, hiszen 56 ilyen vállalkozást találhatunk. A cégalapítók csoportjának nemek szerinti összetételét elemezve pedig azt láthatjuk, hogy a Hiventures által segített 532 cégalapítónak mindössze 14 százaléka hölgy. 

 
 
„A Hiventures által támogatott startupok kreatív és innovatív közösségében kevés a női vállalkozó. A célunk az, hogy ezen változtassunk és egy olyan közösséget alakítsunk, ahol a hölgyek megvalósíthatják ötleteiket. Külön nagyon örülnénk, ha a szülési szabadásgról visszatérő kismamákat is ösztönözni tudnánk, hogy próbálják ki magukat a vállalkozói létben, hiszen lehet sokszor rugalmasabb időbeosztást tudnának kialakítania a dolgos hétköznapokban, ha saját maguk főnökei lennének”  – mondta Kisgergely Kornél, a Hiventures vezérigazgatója
A 2019. március 8-án induló programba április 19-ig jelentkezhetnek a startupoknál dolgozó, saját vállalkozást működtető vagy annak beindításán még csak gondolkodó nők, és azok , akik vezetői ambíciókat dédelgetnek, vagy épp hosszabb szünet után gondolkodnak az újrakezdésen.
 
A jelentkezés egy rövid regisztrációs lap kitöltésével lehetséges a következő linken: https://bit.ly/2H4ccOd
A beérkezett projektek előszűrése után a szerencséseket májusban a Women Startup Competition szakértői –egy ingyenes, kétszer egynapos bootcamp keretein belül vértezik fel mindazokkal az ismeretekkel (például üzleti modell megalkotása, pénzügyi tervezés stb.), amelyek szükségesek ahhoz, hogy a hölgyek vállalkozási ötletük megvalósításához- miután a Hiventures nyílt befektetési bizottsági ülésén bemutatták ötketeiket- elnyerjék a Hiventures 9 milliós inkubációs befektetését is. Hamarosan kiderül az is, hogy a shortlistbe jutó női vállalkozók munkáját milyen további női mentorok fogják segíteni, akik az elmúlt években sikeres női vezetőként, vagy vállalkozóként már megállták a helyüket a munka világában. 
 
A programban nagy előnyt jelent, hogy a már említett Hiventures inkubációs partnere, a Women Startup Competition idén már a 6. alkalommal szervez Európában kifejezetten női vállalkozásoknak szóló, őket támogató versenysorozatot. Számos mára befutott női startup számára adták ők a kezdő lehetőséget, céljuk, hogy felkutassa és támogassa a potenciális női vállalkozókat.
A megmérettetésre csak a tavalyi évben, Európa-szerte 348-an jelentkeztek, így a szervezet mára összesen 700 nemzetközi csapattal áll kapcsolatban. Eddig már több mint 200 női startup alapításánál segédkeztek, 50 kiemelt csapatot részesítettek további oktatásban, mentoráltjaik közül pedig 6 női cégalapító a Forbes üzleti magazin top100 European Womenpreneur listájára is felkerült.
A Women Startup Competition által oktatott, vagy versenyeztetett startupok 24 százaléka jutott eddig tőkéhez. Ez különösen szép eredménynek számít, hiszen az iparági tapasztalatok szerint az induló vállalkozásoknak mindössze 2,5 százaléka képes sikeres tőkebevonásra. A Women Startup Competition olyan sikeres női startup vállalkozások útnak indításánál segédkezett már, mint a Viddl.hu, a BookrKids vagy a PaperSpokes. Ők mindannyian olyan szintre futtaták fel a későbbiekben a vállalkozásukat, hogy a Hiventurestől is kaptak tőkeinjekciót a további fejlődéshez.
A Hiventures portfóliójában lévő női alapítók és a Hiventures munkatársai egy közös motiváló videóval üzentek a jövő vállalkozónőinek:
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció