A világ legnagyobb középiskolai tehetségkutató versenyén magyar tizenévesek a legjobbak között

Az idei Regeneron International Science and Engineering Fair-t (fiatal tudósok olimpiája) 2021. május 3. és 6. között rendezték meg virtuálisan, és a napokban tették közzé az eredményeket. Hargitai Sára matematikai projektjével 500 $-os 4. díjat kapott, Ecsedi Boglárka pedig IT projektjével az IEEE Foundation 400 $-os 3. díját nyerte el, valamint az Innopolis University BSc programján vehet részt ösztöndíjjal. Mindketten a Magyar Innovációs Szövetség által rendezett Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny helyezettjei voltak tavaly.

A Regeneron ISEF az egyes országokban rendezett középiskolai tudományos versenyek olimpiája. A döntŇĎbe bejutott diákok abból a körülbelül egymilliós mezŇĎnybŇĎl kerülnek ki, akik a Regeneron ISEF-hez kapcsolódó helyi és nemzetközi tudományos versenyeken – Magyarországon az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen – szereznek gyŇĎzelmet világszerte. Az idén már több mint 1800, 20 év alatti fiatalt hívtak meg a rendezvényre, 65 országból.

 

A 2020. évi, 29. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen Ecsedi Boglárka elsŇĎ, Hargitai Sára második díjas volt, így a Magyar Innovációs Szövetség biztosította részvételüket a tudományos (projekt) versenyek olimpiáján. A diákok szakmai felkészítését Ivánka Gábor, a hazai verseny zsŇĪrijének tagja végezte.

 

A Regeneron ISEF kétlépcsŇĎs. A versenyzŇĎktŇĎl a zsŇĪri angol nyelvŇĪ nevezési anyagokat kér a tudományos projektrŇĎl. Ezt követŇĎen a döntŇĎn több mint ezer tudós, mérnök és matematikus interjúk során gyŇĎzŇĎdik meg a versenyzŇĎk felkészültségérŇĎl, és alakítja ki a végleges sorrendet.

 

Hargitai Sára, a GödöllŇĎi Református Líceum Gimnázium diákja „Középpontban az elfeledett közép” c. munkájával pályázott, amelyért kiemelkedŇĎ negyedik díjat kapott, így 500 dolláros pénzjutalomban részesült.

 

Dolgozatának legfŇĎbb célja, hogy népszerŇĪsítse a középiskolai szinten elfeledett, de sok érdekességet magában hordozó és tudománytörténeti szempontból is jelentŇĎs kontraharmonikus közepet. Különösen biztatóak azok a vizsgálatok, amelyek a Lehmer-közepek további általánosításával kapható Gini-közepek grafikus megjelenítésére irányulnak.

 

Ecsedi Boglárka, a Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium tanulója, „Visszaáramlások detektálása tanulóalgoritmus használatával - mély neurális hálók és mesterséges intelligencia a számítástechnikai képelemzésben.ňĚ c. munkájával az IEEE Foundation 400 $-os 3. díját nyerte el, valamint az Innopolis University BSc programján vehet részt ösztöndíjjal.

 

Létezik egy gyorsan változó veszélyes természeti jelenség, a visszaáramlás, amely többnyire lapospartok mentén alakul ki. A felismerésük nehézségébŇĎl és kialakulásuk kiszámíthatatlanságából adódóan világszerte rengeteg halálesetet okoznak. A kutatás célja egy olyan alkalmazás fejlesztése volt, mely a visszaáramlások felismerését segíti.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció