Az S&T munkatársainál is beköszöntött a hibrid munkavégzés korszaka

Az S&T a járvány idején úgy alakította át a munkahelyi infrastruktúrát, hogy az még alkalmasabb legyen a hibrid munkavégzésre. A CISCO és a Microsoft rendszereinek összekapcsolására épülő tárgyalótermi megoldását az ügyfeleinek nagy sikerrel értékesítette a lezárások alatt, de jelenleg is, amikor a hibrid munkavégzés körülményei megszilárdulni látszanak. Az S&T-nél is beköszöntött a hibrid találkozók és vezetői fórumok új korszaka, miközben a munkatársak túlnyomó többsége, a korlátozások feloldásával, visszatért a munkahelyére, mert igénylik egymás társaságát és jobban is tudnak dolgozni így. Farkas Tibor, az S&T rendszermérnöke osztotta meg velünk a hibrid munkavégzésről szerzett tapasztalatait és azt, hogy miként reagált az S&T a megváltozott körülményekre.

Az S&T IT megoldások és szolgáltatások szállítását és integrációját kínálja, testre szabott, egyedi fejlesztéseket – vagyis részben olyan szolgáltatásokat, amelyek épp a távmunkához, a hibrid munkahelyi környezet kialakításához szükségesek. 

 

Vajon hogyan éli meg a hibrid munkarendre való átállást az a vállalat, amely – szolgáltatásai, termékei révén – maga is része és haszonélvezője ennek az átalakulási folyamatnak? Farkas Tibor, a S&T rendszermérnöke, elmondása szerint a pandémia előtt ők is úgy dolgoztak, mint a legtöbben: leginkább a munkahelyükön, egyre korszerűbb csapatmunka alkalmazásokat használva.

 

 

Hibrid vezetői fórumok

Amikor a lezárások életbe léptek, a távmunkára gyorsan át tudtak állni, hiszen a munkatársaik többségének rendelkezésére álltak az ehhez szükséges eszközök, és már korábban gyakorlatot szereztek a korszerű csapatmunka alkalmazások használatában. Természetesen, a Teams-t még jobban belakták és még többen vették igénybe a mindennapi munkájukban. Mi több, a Teams a vállalati közösségi élet elsőrendű fórumává lépett elő: a közérdekű információkat is ezen a felületen kezdték el megosztani a vezetők, illetve itt fogadták az ezekkel kapcsolatos kérdéseket is. A korábban szintén, jellemzően e-mailen keresztül közreadott sportolási, szórakozási lehetőségeket is ezen a felületen kezdték el hirdetni, így érzékelhetően csökkent az e-mail forgalom. „Ez nem jelenti azt, hogy az e-mail kiszorult a belső kommunikációnkból” – figyelmeztet Farkas Tibor. „A fontos üzeneteket, például az eseményekre szóló meghívókat, ma is kiküldik e-mailen, amellett, hogy a Teams-en is közzéteszik, hogy feltétlenül eljussanak minden érintetthez”. A vezetői fórumok pedig hibriddé váltak, vagyis a munkatársak közül sokan a helyszínen, személyesen vesznek részt az eseményen, mások pedig otthonról, online követik nyomon. De ez már átvezet bennünket a járvány utáni helyzethez. 

 

A legtöbben szívesen jöttek be újra a munkahelyre, hogy találkozzanak a rég nem látott kollégákkal 

Miután a korlátozásokat feloldották, sok munkahelyen megadták a dolgozóknak a szabadságot arra, hogy továbbra is dolgozhassanak otthonról, amennyiben ez nem megy a hatékonyság rovására. Így volt ez az S&T-nél is, bár konkrét irányelvet nem fogalmaztak meg a hibrid munkavégzésre vonatkozóan. 

 

Ma a munkatársak túlnyomó többsége, 70-80 százaléka, saját döntése alapján, bejár a munkahelyére. Farkas Tibor szerint ez azért van így, mert a kollégái valójában már régen arra az időre vártak, amikor újra találkozhatnak egymással. Az S&T-nél tehát az újbóli bejárás nem okozott gondot. Maga Farkas Tibor is úgy tartja, bizonyos munkákat könnyebben, hatékonyabban el tud végezni a munkahelyén, és bármennyire is hasznos a Teams, mégiscsak közvetlenebb és egyszerűbb személyesen megszólítani a munkatársakat. 

 

A lezárások idején elsajátított készségek, részben a munkakultúrában bekövetkezett változások azonban velük maradnak, nem beszélve azokról az infrastrukturális fejlesztésekről, amelyeket ebben az időszakban hajtottak végre.

 

 

 

Hibrid munkavégzésre felkészített tárgyalók az S&T-nél és a cég portfóliójában 

Az S&T irodaházában korábban csak 4 olyan tárgyaló volt, amely alkalmas hibrid találkozók lebonyolítására – ilyenkor a helyszínen lévőkhöz az eszközeiken keresztül az otthon lévő munkatársak is csatlakoznak – ma már 14 a számuk. Az S&T munkatársai a meglévő CISCO rendszerüket tették alkalmassá a Microsoft szoftvereivel, illetve a Webex platformmal való együttműködésre, korszerű kamerákkal, mikrofonokkal szerelték fel a helyiségeket (nagyképernyős kijelzők a termekben már korábban is voltak). A rendszer része az érintésmentes vezérlés, az automatikus képkivágást alkalmazó vagy automatikusan a beszélő felé forduló kamerák is. Mindezek használata nagyon egyszerű, intuitív. 

 

Ezek az átalakítások annyira jól sikerültek, hogy ezt a tárgyalótermi megoldást az S&T saját ügyfeleinek is tovább ajánlotta. Erre a mai napig nagy a kereslet, részben azért, mert nem kívánja meg, hogy az vásárló teljesen lecserélje a meglévő rendszerét, az S&T ezt képes integrálni az újba. Farkas Tibor elmondta, hogy a saját tárgyalóik bemutató termekként is funkcionálnak: itt mutatják be az ügyfeleknek a rendszert működés közben. Az S&T Magyarország 2020-ban elnyerte – második alkalommal – az Év Microsoft Partnere megtisztelő címet, részben épp azért, mert a Microsoft fontos globális partnereként élen jár a Microsoft technológiáin alapuló innovációk és ügyfélmegoldások kidolgozásában és bevezetésben. 

 

A hibrid világ tehát az S&T-nek a portfóliója megújulását hozta, miközben a saját munkatársai is gyakorlatot szereztek azoknak a megoldásoknak a használatában, amelyek a lezárásoktól függetlenül is hatékonyabbá teszik a mindennapi munkavégzést. Ez azonban nem tudta helyettesíteni a személyes találkozókat és a közös munkavégzés élményét, erre az S&T dolgozói ma is igényt tartanak.

 

Amennyiben további érdekes, hibrid munkavégzéssel kapcsolatos történetre kíváncsi regisztráljon a november 25-i Microsoft Envision Hungary-ra, ahol izgalmas, aktuális és gyakorlati kérdések kerülnek terítékre az iparági szakértők és vállalatvezetők egyik legnépszerűbb konferenciáján! 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció