A magyar Orca Aerospace bejutott a Startup Világbajnokság döntőjébe

A 10 legjobb magyar startup versenyzett a Pegasus Tech Ventures, a POZI.io és a CEU iLAB által szervezett rendezvényen. A rendezők a rangos megmérettetés helyszínéül a CEU budapesti campusát választották.

Erősen indul a tavaszi innovációs rendezvények sorozata. A Budapesten első alkalommal megvalósult Startup Világbajnokságon a 10 legígéretesebb hazai startup mérte össze tudását. A Szilícium Völgyben működő Pegasus Tech Ventures által alapított nemzetközi verseny elődöntőit 70+ országban szervezik meg és a verseny döntőjén 1 millió dolláros fődíjért versengenek a legjobbak. A hagyományos startup bemutatkozók mellett egy minikonferencia és az elmaradhatatlan networking is helyet kapott a programban.

 

„Nagyon kíváncsiak vagyunk a Közép-Európában működő projektekre, hiszen ez a régió nem annyira ismert az amerikai befektetők előtt, így örömmel mondtunk igent a Pozi.io megkeresésére. A Startup Világbajnokság jó lehetőséget az elődöntőktől a kaliforniai döntőig mindenki számára. Nem csak a győztesek, hanem minden résztvevő profitálhat egy ilyen eseményen való részvételből.” – meséli Michail Lapidus a Pegasus Tech Ventures képviselője.

 

A CEU iLAB nem csak helyet biztosít a versenyhez, a szakmai programban is komoly szerepet vállalt. Az ismert többszörösen díjnyertes inkubátor mentorokkal és zsűritaggal is segíti a rendezvény megvalósulását. „Hiszünk benne, hogy a nemzetközi események viszik előre a magyar startupokat. A tavaszi startup szezonban több ilyen rendezvényen is aktív szerepet vállaltunk, így a Startup Világbajnokságnak is örömmel vagyunk a házigazdái.” – mondja Kozma Andrea a CEU iLAB vezetője. 

 

 

A döntő résztvevőit az 50 legjobb hazai projekt közül választották ki a befektetők, a támogatók és a nemzetközi startup világ képviselői. A győztes végül a fenntartható légiközlekedési eszközöket tervező Orca Aerospace lett, így ők kapnak esélyt idén arra, hogy a szilícium völgyi döntőben hazánkat képviseljék. Ehhez a repülőjegyeket a POZI.io biztosítja.

 

A különdíjak tekintetében is igen gazdag versenyben a londoni székhelyű China's First Independent Business School a China Start Unicorn Camp programjában kínált a Babypurp számára részvételi lehetőséget. Bécs gazdasági ügynöksége a ViennaUP egy hetes forgatagába invitálta a győztest csapatot, míg a HTTpool egy 5000 dollár értékű Twitter csomaggal jutalmazta a Babypurp projektet.

 

A hazai startup ökoszisztéma is beszállt a támogatók közé. A néhány éve startupként indult Neticle 3 csapat számára kínált fel ingyenes szolgáltatást, a többiek számára pedig jelentős kedvezményt biztosít egy éven keresztül. A GiiK inkubátor egy éves coworking lehetőséget és termékgyártási kapacitással segíti a BES.System alapítóit. A házigazda CEU iLAB és Eszter Elemér az Impact Ventures befektetője további három csapatnak ajánlott mentorációt.

 

„Örülünk, hogy ennyi aktív támogatót sikerült mozgósítanunk, akik további lehetőségeket biztosítanak a versenyünk résztvevői számára. A rendezvényünk megvalósításához az Innovációs Minisztériumtól kapott támogatás is nagy segítséget jelentett. Úgy látjuk, hogy a Pegasus Tech Ventures eseménye lehetőséget kínál újabb fontos kapcsolatok, hidak felépítésére, a Pozi.io alapítói ezzel a rendezvénnyel is azt szeretnék elérni, hogy a magyar startupok bekapcsolódhassanak a nemzetközi ökoszisztémába.” – mondja Kovács Roland a Pozi.io CEO-ja.

 

Az izgalmas verseny után a meghívott startupok, befektetők és startup szakemberek a Draper Startup House network eseményén vehettek részt. 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció