Veterán járműcsodák Keszthelyen

Idén ősszel immáron második alkalommal kerül megrendezése a Festetics Concours d’Elegance veterán autó szépségverseny és autós baráti találkozó Keszthelyen. A különleges rendezvénynek az egyedülálló szépségű Festetics-kastély udvara ad otthont szeptember 2-3-án. 

Az eseményre kilátogatók számos rendkívüli és egyedi járművel találkozhatnak: több rendkívül ritka motorkerékpár, hotrod-ok, 1950 előtt, illetve az 50-es és 60-as évek között gyártott veterán autók is megtekinthetők lesznek a kiállításon. A remek családi programnak ígérkező esemény minden látogató számára ingyenes lesz.

 

 

Az ősz első hétvégéjén igazi járműcsodák állnak majd a figyelem középpontjában Keszthelyen, a Festetics Concours d’Elegance veterán autókiállításon. A klasszikus különlegességeket felvonultató seregszemlén idén három kategóriában lehet nevezni: a motorkerékpárok, az 1950 előtt gyártott, valamint az 1950-1960 között szerelt autók csoportjaiban. Az indulók közül egy többtagú szakmai zsűri választja ki a győzteseket, ők ítélik oda a verseny legrangosabb díját, a Best of Show elismerést is. A modellcsodák a bizottság kitüntetései mellett a közönségdíjért is küzdenek: a látogatók külön szavazhatnak kedvenceikre.

 

A Festetics Concours d’Elegance-on már tavaly is igazi különlegességek képviseltették magukat: a 2022-es esemény Best of Show díját egy Siddeley Special 6 nyerte el, a közönségdíjat pedig egy Jaguár XK 140 érdemelte ki. A rendezvény tavalyi legidősebb résztvevője egy 1914-es Ford T-Modell volt – az eddigi tapasztalatok alapján tehát idén is hasonlóan különleges járművek várják a látogatókat.

 

 

Világviszonylatban is egyedülálló modellek

 

A veterán szépségversenyre benevezett jármű-különlegességek mellett kiállított egyedi modelleket is megcsodálhatnak az érdeklődők. Az eseményen megtekinthetők lesznek többek között az 1930-as, 40-es és 50-es évek amerikai átépítéseiből származó hotrod-ok; a nemzetközi bemutatón a magyaron kívül olasz, szlovén és német autók; motorkerékpárok; valamint az 1960-as évekből származó sportautók is.

 

Az eseményen igazi autócsodák is képviseltetik majd magukat: az 1936-os Talbot Lago versenyautó egyedülálló az egész világon, az indulók között szerepel egy több mint 100 éves, 1922-es Citroën-modell, a kiállított járművek között pedig egy tavalyi résztvevő, az 1914-es Ford T-Modell is megtekinthető lesz.

 

 

Olasz luxusautó-márka a Festetics Concours d’Elegance-on

 

A Waitzen Klasszik Veteránjármű Egyesület, a Helikon Múzeum, valamint a Magyar Veteránjárművesek Szövetségének szervezésében megvalósuló esemény egyetlen autós támogatója a Maserati Wallis Motor. Az olasz luxusautó kizárólagos hazai forgalmazója a rendezvényen külön „Maserati-szigettel” várja az érdeklődőket, ahol a márka aktuális, legújabb modelljei mellett egy ’49-es Maserati T2 motort is megtekinthet a nagyközönség. A klasszikus motoron felül továbbá oldtimer Maseratikat is megcsodálhatnak a látogatók – ilyen például a Mistral 3700 Coupé, a 2.24v, a Quattroporte IV, a Zagato Spyder, a Shamal, a Quattroporte V, vagy a 3200 GT.

 

 

Különleges járműcsodák, színes kulturális programok

 

A rendezvény során a kiállított modellek folyamatosan megtekinthetők. A szombati napon a hotrod-ok, a nemzetközi autóbemutató, valamint a motorkerékpár-bemutató áll majd a középpontban, vasárnap pedig a veterán autókiállítás és szépségverseny kerül fókuszba. Emellett a helyszínen felállított színpadon változatos előadások, koncertek szórakoztatják az eseményre látogatókat: a hétvége folyamán a szlovén Eightbomb rockabilly-zenekar koncertje mellett többek között a helyi fúvószenekar, valamint a Marching Dixieland Band is fellép.

 

A részletes program a Festetics Concours d’Elegance weboldalán érhető el.

 

A versenyre modellt nevezni pedig a honlapon keresztül, vagy a szervezők e-mail címén lehet: neverioldcar@gmail.com.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció