HostLogic: SAP-ban az élen

Sikeres évet zárt 2006-ban a HostLogic Kft., amely a legnagyobb hazai SAP-forgalmazó: árbevétele 1,25 milliárd forint volt, amely 25 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának eredményét, s nyereségességében is hasonló mértékű növekedést realizált.
"Az elmúlt években (2003-2006) a legtöbb új SAP ügyfelet a HostLogic szerezte" – mondta el Fárizs Péter, a HostLogic ügyvezetője. "Ez annak is köszönhető, hogy a vállalat Magyarországon és a közép-kelet-európai térségben az egyetlen, amely az SAP rendszereit alkalmazás-szolgáltatás és hoszting-konstrukciók keretében is be tudja vezetni a kis- és középvállalatok számára. Körükben jelentős sikereket ért el a cég saját SAP-alapú fejlesztése (Smart Enterprise), amely mára a bevétel 60 százalékával részesedik. A vállalat tavaly lépett piacra az SAP HR és CRM rendszerének kkv-szektor számára optimalizált változatával is (Smart HR és Smart CRM), melyek már az indulás évében a bevétel 10 százalékát adták. Az idén ez az arány akár 20 százalékig is felmehet – jósolja a cégvezető. A kkv-szektor vállalatai cégmérettől függetlenül mindinkább igénylik a korábban csak nagyvállalatok számára elérhető, kibővített üzleti lehetőségeket nyújtó megoldásokat".

Az SAP új értékelési és támogatási rendszert vezetett be a közelmúltban. A korábbinál szigorúbb besorolási mód mögött jelentős, szegmentált támogatási rendszer áll. Magyarországon a HostLogic Kft-nek sikerült elnyernie mindkét, a középvállalati és a kisvállalati termékkategóriákban a legmagasabb, Gold Channel Partneri címet. A cég a rangos elismerést az eddigi évek kiemelkedő értékesítési és szakértői tevékenységével érdemelte ki.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció