Cisco IP telefonrendszer a most megnyíló BSR Centerben

A Váci úti folyosón októberben megnyíló, 2000-2500 fő befogadására képes BSR Center irodaház olyan egyedülálló szolgáltatást kíván megvalósítani, amelyben a bérlők a havi bérleti díj ellenében nemcsak irodaterületet, hanem a Cisco megoldásaira épülő komplex informatikai és telekommunikációs szolgáltatást is kapnak. Ez tartalmazza a teljes rendszerhez való hozzáférést, beleértve az asztali telefont az IP telefónia összes előnyével, biztonságos internet-hozzáférést, virtuális magánhálózatot (VPN), távoli hozzáférést, a Magyar Telekom T-Systems Menedzselt Szolgáltatás keretében biztosított rendszerfelügyeletével és üzemeltetési támogatással.

A Váci úton épülő BSR Center a BSR Group ingatlanfejlesztő nagyvállalat első magyarországi irodaprojektje. Az ősszel elkészülő, négy toronyból álló épület alapterülete hozzávetőleg 25 ezer négyzetméter – az A és B tornyot októberben adják át, a C és D tornyok átadása pedig az ütemterv szerint két hónappal később várható. Az épület mintegy 2000-2500 fő befogadására alkalmas, akik a szolgáltatások széles körét vehetik majd igénybe, köztük a legkorszerűbb kommunikációs technológiákat is. A BSR-rel folytatott folyamatos egyeztetések során az épület teljes távközlési és informatikai rendszerét a Magyar Telekom T-Systems és tagvállalata - a KFKI-LNX - közös csapata tervezte és valósította meg.

Költséghatékonyság

A BSR Irodaház számára a T-Systems által kínált komplex informatikai szolgáltatás fő mozgatórugója a költséghatékonyság iránti elvárás, amelyet a rendszer két jellemzője segítségével biztosít.
Egyrészt a nagy rendszer több bérlőre osztható, így azok – tényleges méretétől függetlenül – egy hatékony nagyvállalati rendszer előnyeit élvezik, miközben a rájuk eső költségek kisebbek, mintha saját maguknak kellene kiépíteniük és üzemeltetniük azt. A költséghatékonyság másik biztosítéka a kommunikáció IP alapú megvalósítása. Minél több szegmens kerül IP alapokra, annál jobban át lehet csoportosítani a többféle rendszer összehangolásának erőforrásait a teljes IP alapú rendszer komplexitásának növelésére.

A hálózat

Az épület helyi hálózatának szívében a Cisco zászlós hajójának tekinthető 6500-as sorozatú kapcsolóeszköz dobog. A hálózat robosztus, nagy teljesítményű, megbízható, és redundáns, azaz meghibásodás esetén a hálózati forgalom leállása nélkül kapcsol át a tartalékokra.

Menedzselt hangszolgáltatások (IP telefónia)

Az épület „lakói” az IP telefónia előnyeit is élvezhetik. Ez teszi lehetővé, hogy amíg lehetséges IP alapon továbbítani a hangot, addig gyakorlatilag „díjtalan” a beszélgetés. Az ilyen módon például Magyarországról Angliába indított mobilhívás közel egy angliai helyi mobilhívás összegébe kerül, ami jelentős anyagi megtakarítást jelent. Az épületben a Cisco 7941G-s típusú telefonjai lesznek az „alaptelefonok”, amelyek igény szerint magasabb kategóriájú készülékekre cserélhetők.
Az IP telefonokon a felhasználó hívástörténetet tud megtekinteni, elérheti a céges telefonkönyvet vagy akár tetszőleges csengőhangot is használhat. A rendszer képes központi hangrögzítésre és hangposta használatára, ez utóbbiról akár e-mailben is lehet üzenetet küldeni.
Amennyiben egy felhasználó másik munkahelyre szeretne ülni, a központi call manager automatikusan észleli a telefon áthelyezését, és a pár másodperces automatikus konfigurálás után a felhasználó ugyanúgy tudja használni a telefonját, mint a régi munkahelyén.
A rendszer felkészült az IP telefónia szerves részét képező videó telefónia funkciókra, azaz bérlői igények esetén megvalósítható a hang-adat integráció újabb szintje, a videó átvitel is.

Menedzselt LAN

A dolgozók a hálózaton keresztül hozzáférhetnek a központi szolgáltatásokhoz, alkalmazásokhoz, telefon- és adatkapcsolathoz és a biztonságos internet eléréshez. A virtuális magánhálózaton (VPN) olyan további értéknövelt szolgáltatások érhetők el, mint az extranet, a menedzselt tűzfal vagy a távoli elérés. Ezekhez nemcsak az épületben dolgozók férhetnek hozzá, hanem vezeték nélküli eszközökön a mobil alkalmazottak vagy megfelelő jogosultság esetén bármilyen külső felhasználó is.
A hálózat két részből fog állni, ezek fizikailag is szeparáltan helyezkednek el egymástól. Az épület üzemeltetését a Cisco Catalyst Express 500-as családjának a berendezési látják majd el, míg a bérlőket egy 3750-es kapcsolókból álló csoportok (Stack-ek) szolgálják majd ki. A közös központ szintén 3750-es kapcsolókból épül fel, ami igény esetén költséghatékonyan nagyobb teljesítményű berendezésre cserélhető.

Biztonság

Biztonság tekintetében is a legkorszerűbb és leghatékonyabb megoldások kerültek a hálózatba. Az internet kijárat elsődleges védelme a routereken futó csomagszűrő alapú tűzfal. Ezt követően a forgalom Cisco ASA5510-es stateful tűzfalon is ellenőrzésre kerül. A hálózaton belül az egyes felhasználókat VLAN-ok (virtuális magánhálózatok) segítségével különítik el, az ezek közötti ellenőrzött átjárásról is egy ASA5510 gondoskodik.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció