Cisco globalizációs központ az indiai Bangalorban

A Cisco megnyitotta Globalisation Centre East létesítményét Bangalorban, amely többek között kutatás-fejlesztési (K+F), informatikai, valamint ügyfélszolgálati részlegeknek ad otthont. A Cisco emellett bejelentette, hogy kockázati tőkebefektetéseit további 100 millió dollárral növeli Indiában annak érdekében, hogy elősegítse a nagy lehetőségekkel kecsegtető indiai cégek fejlődését.

A Cisco több mint 3000 embert foglalkoztat Indiában, a Globalisation Centre East épületegyüttes most átadott első üteme 1200 fő befogadására alkalmas. A létesítményben helyet kapott a Cisco legújabb technológiáit bemutató központ (Global Briefing Centre) is. Az új központban működő K+F részleg célja, hogy a partnerekkel együttműködve megfelelő megoldásokat dolgozzanak ki az ügyfeleknek az olyan feltörekvő piacokon, mint India, Kína, a Közel-Kelet, Afrika, Ázsia és Latin-Amerika. A létesítményben található továbbá a legnagyobb adatközpont is az Egyesült Államok területén kívül, amely az új generációs virtualizációs technológiákat, valamint szolgáltatásorientált hálózati architektúrákat alkalmazza.

A Cisco 2005-ben jelentette be összesen 1,1 milliárd dolláros indiai befektetését, amelyből 100 millió dollárt szánt kockázati tőke befektetésekre. Ezt az összeget egészíti ki a megnyitó alkalmával bejelentett újabb 100 millió dolláros kockázati tőke alap. Ennek keretében a Cisco elsőként a Satyam Computer Services vállalattal működik együtt hatékonyabb integrált egészségirányítási rendszerek létrehozása, bevezetése és felügyelete terén.

„India kiemelkedő helyet foglal el a Cisco globalizációs terveiben mind a fejlődési potenciál, mind pedig a feltörekvő piacokon végbemenő nagyszabású változások tekintetében. A Cisco valóban globális cégként fog működni, összhangban ügyfeleink és partnereink igényeivel. Ebben a létesítményben olyan termékeket és szolgáltatásokat fogunk fejleszteni, amelyek megfelelnek a térség szolgáltatásközpontú, megoldásorientált üzleti modelljének.” – mutatott rá Win Elfrink, a Cisco globalizációs igazgatója, majd hozzátette: „Az új központban együttműködésen alapuló munkakörnyezetet szeretnénk kialakítani, amellyel nemcsak idevonzhatjuk a kimagasló tehetségeket, de itt is tarthatjuk őket. Olyan kollaboratív technológiákat alkalmazunk, mint például a Cisco TelePresence, amellyel szakembereink folyamatosan az ügyfelek rendelkezésére állhatnak.”

TelePresence – 3 dimenzióban


A bangalori nyitóünnepségen bemutatásra került a Cisco TelePresence technológia több lehetséges jövőbeni alkalmazási területe is. Ennek a technológiának a segítségével különböző helyszíneken tartózkodó személyek is megbeszélést folytathatnak egy virtuális asztal körül. Így a Cisco TelePresence képes lebontani a távolság okozta akadályokat a vállalati kommunikáción belül.
Az eseményen a Cisco TelePresence segítségével a cég Kaliforniában tartózkodó vezetői életnagyságban, 3 dimenzióban jelentek meg a színpadon és szóltak a közönséghez, a személyes jelenlét tökéletes illúzióját keltve. Az élő bemutatót a cég szakemberei a Cisco TelePresence és a legújabb generációs display technológia ötvözésével hozták létre.
A bangalori nyitórendezvényt a Cisco munkatársai a Cisco TelePresence és a Cisco Digital Media System rendszer segítségével követhették figyelemmel. A munkatársak számítógépük képernyőjén a Cisco Video Portal,  a helyszínen tartózkodók pedig a Cisco Digital Signage megoldása segítségével nézhették az eseményeket. A Cisco egyben azt is szemléltette, hogyan képes a TelePresence együttműködni egyéb videokonferencia-berendezésekkel.

A környezetvédelem jegyében


Az új épület tervezése során számos előremutató környezetvédelmi megoldást alkalmaztak. A Cisco többek között a napenergia és az esővíz hasznosításával, hulladék-újrahasznosítással, illetve a TelePresence technológiával igyekszik óvni a környezetet. Ennek köszönhetően a Cisco nemcsak a széndioxid-kibocsátását csökkenti, hanem az épület hosszú távú karbantartási költségeinél is jelentős megtakarítás érhető el. A létesítmény tervezésekor a lehető legkorszerűbb munkahelytervezési ajánlásokat vették alapul. Az épület szolgáltatásait a Cisco Connected Real Estate megoldás felügyeli, amely a hagyományosan különálló áram-, víz- és kommunikációs hálózatok kezelését egyetlen IP-alapú rendszerbe kapcsolja.

Ember a központban, központban az ember

A Cisco új beruházásával egyúttal a tehetségek megszerzését és megtartását is célul tűzte ki, ezért az épületben számos sportolási és szabadidős lehetőség várja a munkatársakat. A campus többek között fitnesz központot, krikett pályát, nemzetközi konyhát kínáló éttermet, valamint szabadtéri színházat és könyvtárat is magában foglal. Az igényesen kialakított környezet nemcsak az alkalmazottak kényelmes munkavégzését biztosítja, de a tanulásra, szórakozásra és kikapcsolódásra is lehetőséget teremt. A további 2000 alkalmazottat befogadó második szárnyat várhatóan 2009 októberében adják át.
A Cisco 1995-ben lépett be az indiai piacra, mára pedig több mint 3000 főt foglalkoztat az országban. Globalizációs és K+F központja Bangalorban, értékesítési részlegei Bangaloron kívül Új Delhiben, Mumbaiban, Bangalorban, Chennaiban, Kolkatában, Punében, Hyderabadban és a Srí Lanka-i Colombóban találhatók.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció