Négymilliárd mobiltelefon-előfizető

A mobiltelefon-előfizetők száma idén év végére világszerte el fogja érni a négymilliárdot - közölte Hamadoun Touré, a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) főtitkára csütörtökön New Yorkban.

Az előfizetések száma az utóbbi 8 évben évente 25 százalékkal emelkedett - mondta el az ENSZ szakosított szervezetének irányítója az úgynevezett Milleniumi Fejlesztési Célok teljesítéséről rendezett konferencián. Míg a mobiltelefonok elterjedtségi mutatója 2000-ben csak 12 százalék volt, 2008 végére már meghaladja a 60 százalékot.

 Az ITU főtitkárának értékelése szerint a 4 milliárd előfizetés révén lehetővé válik, hogy az egész világ részesülhessen az információs és kommunikációs technológia előnyeiből. Mint mondta, a mobiltelefonos elterjedtségnek ez a szintje katalizátorként hat a Milleniumi Fejlesztési Célok elérésében.

 Az ITU közlése szerint a mobiltelefonos előfizetések száma régiónként és országonkánt lényegesen eltéréseket mutat. A legnagyobb arányú növekedést az olyan gyorsan fejlődő országokban rögzítették,
mint Brazília, Oroszország, India és Kína; csak ebben a négy országban az év végére 1,3 milliárd mobil-előfizető lesz.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció