A vártnál gyorsabb ütemben térhet magához a mobilpiac

A Gartner piackutató legfrissebb prognózisa szerint a tavalyi 1 százalékos visszaesés után idén 11-13 százalékkal bővülhet a mobiltelefonos piac, ami növekvő optimizmusról tanúskodik a decemberben jósolt 9 százalékhoz képest.

A piackutató elsősorban annak hatására módosította pozitív irányban saját korábbi előrejelzését, hogy 2009 utolsó negyedéve 15 hónap folyamatos visszaesése után végre ismét 10 százalékos gyarapodást hozott a mobiltelefonos ágazat számára. A Gartner elemzői a legtöbb szakemberhez hasonlóan az olcsóbb okostelefonokban látják a növekedés kulcsát, amelyek ára ma már hűségszerződés nélkül is megközelítheti a 100 dollárt. Nem véletlen, hogy a teljes okostelefonos piac számára is 46 százalékos bővülést jósol a cég 2010-re.

A vártnál gyorsabb ütemű növekedés ellenére a gyártók továbbra is igen éles versenyhelyzetben maradnak, a piacvezető Nokia számára például nehéz első félévet jósol a Gartner, mivel az új Symbian, illetve az Intel-lel együttműködve kidolgozott MeeGo platformok piaci startja csak 2010 második felére várható. A piackutató szerint az Apple iPhone, a Blackberry és a Google Android-alapú okostelefonok idén is népszerűek maradnak, utóbbi pedig jelentősen kibővíti majd jelenlegi 3,9 százalékos részesedését.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció