Az IBM-et már nem érdekli a Sun

A CNBC amerikai tévétársaság beszámolója szerint a nemrég még a rivális Sun felvásárlását fontolgató IBM-et már nem érdekli az ügylet, függetlenül az esetleges vételártól.

A tévétársaság szerint a kék óriás azért nem forszírozza tovább a vételt, mert erősen tart attól, hogy a két vállalat egyesülését a versenyhatóságok nem hagynák jóvá. Vagy ha mégis, úgy mind az amerikai, mind pedig az európai uniós szerveknél minimum 6-9 hónapos vizsgálat előzné meg a döntést, legalábbis állítólag ilyen irányú tájékoztatást kapott az IBM az említett helyeken lévő kapcsolataitól. 

A hírtelevízió azt is tudni véli, hogy a Sun a korábbi sikertelen tárgyalásokat követően ismét megkereste az IBM-et, amelyet más hírforrások szerint a hónap elején éppen ők utasítottak vissza, mivel túl alacsonynak találták a társaság 7 milliárd dolláros ajánlatát. A Sun-nak állítólag most már jó lett volna egy alacsonyabb ár is annál, amit korábban követeltek, a kék óriás azonban végleg elállt az ügylettől. A hírt egyik érintett fél sem kommentálta hivatalosan.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció