Információk a Windows 7 várható áráról

A Microsoft új operációs rendszerének áraival kapcsolatban számos találgatás látott napvilágot, most egy kiszivárgott vállalati memóból az eddigieknél többet tudhatunk meg.

A Windows 7 ára több szempontból is kérdéses, egyrészt a gazdasági válság miatt némileg alacsonyabb árfekvés lenne indokolt, másrészt nemrég a Dell panaszkodott az előzetes ártervek miatt, mivel szerintük az nem bátorítja a vásárlókat az átállásra. Ezúttal sem a Microsoft hivatalos közleményéről van szó, hanem az egyik legnagyobb amerikai lánc, a Best Buy kiszivárgott belső körlevele ad támpontokat. Összefoglalva az eddigieket, annyi derült ki, hogy az átállás tulajdonképpen már június 26-án megkezdődik. Azok a vásárlók ugyanis, akik ezután az időpont után vesznek új gépet, egy Windows 7 kupont is kapnak, hogy ne érje hátrány őket. Ezt azután október 22-vel, a hivatalos kiskereskedelmi bemutató után ingyenesen beválthatják Windows 7 szoftverre. A Windows 7 Home Premium frissítőcsomag ezután 49 dollár 99 centbe kerül, a Windows 7 Professional Upgrade pedig 99 dollár 99 centbe. További hírek szivárogtak ki egy esetleges köztes frissítési verzióra, mely nagyjából 77 dollár körüli összegbe kerülne. Ezek azonban mind frissítő változatok, a boltokban külön megvásárolható teljes verziós dobozos szoftverek árát illetően még mindig teljes a bizonytalanság. Az elemzők szerint hiába nagy az érdeklődés az új operációs rendszer iránt, mivel az nem igazán újgenerációs, hanem inkább egy javított és felgyorsított Vista verzió lesz, az alacsonyabb árfekvés mindenképpen szükséges lenne a program gyors elterjedésének elősegítésére.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció