Nem futnak majd a régebbi alkalmazások a Windows Mobile 7 platformon

A Microsoft hivatalosan megerősítette azt a korábbi feltételezést, hogy az új Windows Mobile 7 mobiltelefonos operációs rendszeren nem futnak majd a korábbi verziókhoz fejlesztett alkalmazások.

Charlie Kindel, a Microsoft Windows Phone 7 alkalmazásplatform-felelőse blogjában azzal indokolta a lépést, hogy a visszamenőleges kompatibilitással szemben nagyobb prioritást élvez a fejlesztők jobb kiszolgálása, a szabványos hardverplatformhoz kapcsolódó egységes környezet, illetve a jobb végfelhasználói élmény. Az új API interfész fő hangsúlyai a Silverlight, a .Net és az XNA keretplatformok lesznek.

A lépés erőteljes szakítást jelent a Microsoft eddigi gyakorlatával, ami elsősorban a vállalati ügyfeleket érinti majd kellemetlenül. A céges környezetben ugyanis mindenképpen előnyt jelentett a Microsoft számára, hogy mindeddig akár a 2003-ban írt alkalmazások is futtathatók voltak a legújabb Windows Mobile szoftverkörnyezetben is. A vállalatok viszont mostantól választás elé kerülnek: vagy még egy jó darabig megmaradnak a Windows Mobile 6.5 használatánál, vagy pedig minden eddigi mobiltelefonos alkalmazást lecserélnek, ami nyilvánvalóan hatással lehet az adott társaság teljes szofver-infrastruktúrájára.

Kindel blogjában leírta, hogy a Microsoft éppen a fenti dilemma miatt, még egy jó ideig támogatni fogja a Windows Mobile 6.5 platformot is, illetve a készülékgyártókat is arra ösztönzi, hogy továbbra is gyártsanak ilyen operációs rendszerű készülékeket. Ez a politika azonban lelassíthatja a Windows Mobile 7 térhódítását. Az inkompatibilitás egyúttal eltörli azt az okot, amiért a vállalatok ragaszkodnának a Windows Mobile-hoz: ha a régi alkalmazások úgyis használhatatlanná válnak, ilyen szempontból teljesen mindegy lesz, hogy az adott cég Windows Mobile 7-re, vagy éppen mondjuk Android-ra vált az okostelefonos szoftver terén. 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció