Árakat csökkent a Nokia, késik az új Symbian szoftver

A Reuters értesülése szerint a Nokia átfogó árcsökkentést hajt végre termékpalettáján, emellett pedig a második negyedévről a második félévre halasztja az új, nyílt forráskódú Symbian platform megjelenését.

A híreket egyelőre nem erősítette meg a Nokia, az árcsökkentésről pedig csak annyit lehet tudni, hogy a legnagyobb mértékű, 10 százalék körüli árleszállításra az E-Series üzleti okostelefonoknál kerül majd sor. Ez utóbbi valószínűleg annak köszönhető, hogy a finn társaság új, olcsóbb E-Series modellekkel fog előrukkolni a közeljövőben. Emellett a Nokia számára égetően fontos okostelefonjai versenyképességének növelése, mivel a konkurencia, így az iPhone, az Android mobilok, illetve a tengerentúlon a RIM Blackberry készülékek nagymértékben csökkentették a készülékek piaci részesedését.

A másik hír szorosan összefügg ezzel a szemponttal, mivel elemzők és maga a Nokia szerint is az új Symbian operációs rendszer megjelenése kulcsfontosságú a cég készülékeinek jövendő sikerét illetően. Az iPhone és az Android telefonok éppen azért olyan népszerűek, mert valami olyan újat kínálnak a felhasználóknak, beleértve például a hasznos letölthető alkalmazások tömegét, amit sem a mostani Symbian, sem a Windows Mobile nem tudnak. A Nokia szempontjából tehát egyáltalán nem mindegy, hogy az új Symbian és a hozzá tartozó mobilok mikor jelennek meg a piacon, mindenesetre az új időpont már meglehetősen közel van a Windows Phone 7 év végére tervezett startjához.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció