Felfüggesztette működését a Vajdaság Ma internetes hírportál

Felfüggesztette működését a Vajdaság Ma hírportál; a szerbiai magyar nyelvű sajtó elismert szereplője anyagi nehézségekkel küszködik.

Az internetes oldal kedden már nem adott hírt, a honlapra klikkelőket a főszerkesztő Sebestyén Imre üzenete fogadja egy felugró ablakban. Egyelőre nem lehet tudni, hogy a hírportál leállása ideiglenes vagy végleges-e.

 A Magyar Szó című újvidéki lap szerdai számában felidézi, hogy az internetes újságot Sebestyén Imre, a Magyar Szó volt főszerkesztő-helyettese alapította 2003-ban, kizárólag magánkezdeményezésből és magáneszközökből. A Magyar Szó megemlíti, hogy az elmúlt időszakban többször lehetett hallani, a Vajdaság Ma anyagi gondokkal küszködik, honlapján korábban egy felhívást tett közzé, amelyben támogatókat keresett. Mint írták, a gazdasági válság, illetve a válság kiváltotta megszorítások megnehezítették a Vajdaság Ma fenntartását és működtetését. A vajdasági és a magyarországi támogatások ugyanis csökkentek a szerbiaiak teljesen megszűntek , a hirdetések pedig alaposan megcsappantak. A működtetők ugyanakkor nem akarták fizetőssé tenni a médiumot.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció