Szupererős fémüveg

A Kaliforniai Műszaki Egyetem kutatócsoportja által kifejlesztett új fémüveg kevésbé kemény, de éppolyan erős, mint az új Gorilla üveg – és ez a tulajdonság-kombináció sokkal ellenállóbbá teszi a sérülésekkel szemben. Laptopok, telefonok egyéb készülékek burkolatának alapanyagaként minden eddigi anyagnál jobban védi eszközeinket majd a sérüléstől.

Azt hihetnénk, hogy minél keményebb egy anyag, annál erősebb. De sok esetben pont ellenkezőleg. A tégla például erős, a szónak abban az értelmében, hogy nehéz rá alakváltozást eredményező ütést mérni, de ha egyszer létrejön egy repedés, összetörik.
A gumi ezzel szemben olyan anyag, aminek az alakja könnyen változtatható, mégis nehéz szétszakítani.
A héten bemutatott új fémüveg ennek a két tulajdonságnak olyan kombinációjával bír, mely eddig egyetlen anyagra sem volt jellemző.
A nevével ellentétben, a fémüveg nem átlátszó, egyedül az anyag belső szerkezete hasonlít az üveg szerkezetére. Fémüveget már a 60-as évek óta állítanak elő, különböző fémolvadékok gyors lehűtésével. Az új szerkezetű fémüveg előállítása ma még túl drága ahhoz, hogy laptopok, telefonok burkolatának előállításához használják, de orvosi műszerek, repülőgép alkatrészek alapanyagaként hamarosan megjelenik.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció