11. BME Nemzetközi 24 órás Programozóverseny

A Magyar Villamosmérnök- és Informatikus-hallgatók Egyesülete (MAVE) immáron 11. alkalommal rendezi meg április 29. és május 1. között a BME Nemzetközi 24 órás Programozóversenyt. Az idei évben is népes nemzetközi mezőnyre számítanak a szervezők, tavaly közel ezer ember jelentkezett, 41 országból a versenyre, hogy elnyerje a vándorkupát, valamint az értékes nyereményeket.

A verseny egyik célja az idei évtől az is lenne, hogy a diákok számára a természettudományos, informatikai pályákat vonzóvá tegye, mivel viszonylag kevés diák választja ezeket az irányokat. Igyekeznek úgy készülni, hogy a verseny látható, "kézzel fogható" és ezáltal érdekes legyen mind a versenyzők, mind a kívülállók/nézők számára. A tavalyi évben többek között egy virtuális helikoptert kellett irányítani a csapatoknak, melyet kivetítőkön is nyomon lehetett követni, vagy különböző stratégiai játékok intelligenciáját megszervezni, melyeket szintén vizualizáltak. A verseny bár programozó verseny, mégsem csak a hardcore programozók versenye, hanem az informatikusoké, matematikusoké és mérnököké is egyben.

Verseny honlapja: ch24.org
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció