A vártnál jobb eredmények az IBM-nél

Az amerikai IBM a piaci várakozásokat felülmúló eredményekkel zárta a tavalyi utolsó negyedévet, elemzők szerint ez azt mutatja, hogy a vállalati szektor ismét egyre többet költ informatikára, ami a fellendülésbe vetett hit megerősödésére utal.

Mivel az IBM az utóbbi évtizedben a hardverről a szoftverre és a szolgáltatásokra helyezte át a hangsúlyt, illetve a vállalati szektorra koncentrált, elemzők szerint eredményei ezért a szektor állapotát is mutatják. Aze elmzők most elsősorban az IBM szolgáltatási üzletágának javulását emelik ki.

 Az egyebek között szerverüzemeltetéssel és kiszervezett feladatok ellátásával - például call centerek üzemeltetésével - foglalkozó üzletágban három negyedévi csökkenés után ismét nőtt a rendelésállomány, az egy évvel korábbihoz képest 18 százalékkal 22,1 milliárd dollárra.

 A társaság adózott nyeresége 9 százalékkal 5,3 milliárd dollárra nőtt 2010 utolsó negyedévében.

 A részvényenkénti nyereség 4,18 dollár, szemben az elemzői előrejelzésekben szereplő 4,08 dollárral. Az árbevétel 6,6 százalékkal 29 milliárd dollárra emelkedett, míg elemzők 28,3 milliárdra számítottak.

 2010 egészében az IBM 15,8 milliárd dollár profitra tett szert, ami 11 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A részvényenkénti nyereség 11,52 dollár volt, a 2009-es 10,01 dollár után. Az idén a társaság a nyereség további növekedésére számít, az egy részvényre jutó profit 12,56 dollár lehet az amerikai cég beszámolója szerint.

 Az IBM mellett az Intel és az Apple is közzétette már beszámolóját a tavalyi utolsó negyedévről, és mindkét cég kiugró eredményekről számolt be.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció