A jövő informatikája az OTDK-n

Biotechnológia, robotika, hálózati és felhő alapú rendszerek, üzleti informatika, oktatás, közösségi kommunikáció, mobil kutatások és még számos érdekes kutatási terület mutatkozott be az idei OTDK-n.

A magyar felsőoktatás egyik legizgalmasabb eseménye az Országos Tudományos Diákköri Konferencia, amelynek Informatika Tudományi Szekcióját április 18-20. között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Karán rendezték meg.

A rendezvény során az egyetemi és főiskolai hallgatók által önállóan végzett - a tudomány élvonalába tartozó - kutatások kerültek bemutatásra. Mint dr. Pataricza András, az Országos Tudományos Diákköri Tanács Informatika Tudományi Szakmai Bizottság elnöke megfogalmazta, látható, hogy a hagyományos informatikai témák mellett az élő természettudományokkal kapcsolatot teremtő alkalmazások is komoly teret kaptak a konferencián.

Magyar specialitás az, hogy a hallgatók és oktatók szoros együttműködéséből származó tudományos munkák a Tudományos Diákkörök keretében, szervezetten kerülnek versenyeztetésre. Az itt tevékenykedő hallgatók a jövő kutatói utánpótlásának alapját képzik, példát adva ezzel a felsőoktatásban tanuló társaiknak.

A konferencián bemutatott 121 pályamunka között 15 első helyezést osztott ki a hazánk kiemelkedő informatikai szaktekintélyeit felvonultató mintegy 40 tagú zsűri.

A győztesek között találtunk igazi unikumokat, kreatív álmodókat, akik például a szabad kézzel rajzolt képek, skiccek alapján történő interaktív kereső rendszer tervezésére és elkészítésére tettek kísérletet, vagy az ALTEA nyelv megvalósításán fáradozókat, akik úgy gondolják, hogy létezik egyszerű mindenki által használható megoldás a hagyományos programnyelvek és a „lusta” programozók kiváltásra.

A dolgozatok többsége – így a nyertesek java is – olyan szintű mélységeibe ereszkedett az informatika és információ technológia tudományának, hogy az eredményeket igazán csak a téma szakavatott előadói és a hozzáértő zsűri értették. Az elméletek, képletek és algoritmusok labirintusát felvonultató diákok láthatóan az alkalmazott tudományok és a gyakorlati találmányok helyett inkább elméleti kutatást erősítik majd.

Számos pályázó foglakozott a szociális hálózatok elméleti kérdéseivel, s a témák között szerepelt a jövő informatikáját meghatározó tudományterület, mint a gyógyszerhatóanyagok mellékhatásának modellezése, robotlátás és -navigáció, vezeték nélküli hálózatok, illetve számítógépes rendszerek teljesítményének optimalizálása.

A bemutatott kutatási eredmények többségéről még nagyon nehéz megjósolni mekkora sikert érhetnek el hazai és nemzetközi téren, s mivel a megcélzott problémák többsége elméleti ezért főképp háttérkutatásként értelmezhetők az információ technológia területén.
Ennek ellenére a rendezvényen a tehetségesebb hallgatók akár a jövőjüket is megalapozhatták, mivel a XXX. OTDK megrendezését a Magyar Tudományos Akadémia és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium mellett nemzetközi szinten is befutott startupok is segítették.

Az előadók közül többen esélyeseknek látszanak arra, hogy néhány éven belül a jövő startup vállalkozói legyenek, ha a kutatásaik valódi eredményekké alakulnak hamarosan akár a divatos startup versenyek sztárjai magyar vagy is nemzetközi garázscégek alapítói is kikerülhetnek közülük.


 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció