Ingyenes Windows Server-szakkönyv a Microsofttól

„Windows Server 2008 R2 - A kihívás állandó” című, ingyenesen letölthető szakkönyvvel segíti az informatika iránt érdeklődőket a Microsoft Magyarország. A TechNetKlub.hu gondozásában megjelenő kötet célja, hogy lényegre törően, ámde alaposan bemutassa a Microsoft első számú szervertermékét.

A Microsoft Magyarország tavaly őszi, rendkívül sikeres „Informatika Tisztán” előadássorozatának  keretében az érdeklődők az interneten is közvetített előadáson keresztül már betekinthettek a Windows Server 2008 R2 használatának rejtelmeibe. A képzéssorozatot szervező csoport – látva az érdeklődés mértékét – úgy döntött, hogy az anyagot érdemes könyv formájában is feldolgozni.

Így született meg a TechNetKlub.hu gondozásában megjelent, és elektronikus formában letölthető "Windows Server 2008 R2 - A kihívás állandó" című szakkönyv. A szerző, Gál Tamás 313 oldalon keresztül mutatja be a Microsoft első számú szervertermékével kapcsolatos alapokat, és lényegre törő stílusban vezeti be az olvasót a Windows Server 2008 R2 használatába a tervezés és telepítés részleteitől kezdve egészen a Hyper-V használatáig.

A Microsoft Windows operációs rendszerek kiszolgáló-vonalának legfrissebb változatát bemutató könyv bárki számára szabadon hozzáférhető, és ingyenesen letölthető a TechNetKlub.hu portálról, vagy megvásárolható hagyományos formában a Jedlik Oktatási Studiótól. Azok, akik a könyvben részletezett módszereket szeretnék a gyakorlatban is kipróbálni, közelebbről is megismerkedhetnek mindezekkel a Windows Server 2008 R2 letölthető verziója segítségével.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció