Jászai-On - Digitális kulturális események határon innen és túl

A szlovákiai Révkomáromban vette kezdetét csütörtökön a Magyar Nemzeti Digitális Archívum (MaNDA) Jászai-On című, határon túli és inneni digitális kulturális rendezvénysorozata, amelynek eseményei élőben is követhetők a www.jaszaimari.hu oldalon.

    Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára a megnyitón a kezdeményezést méltatva kiemelte: fontos alkalom egy nemzet életében, amikor a digitális technológia találkozik a művészettel, a művészekkel. Olyanokkal, mint a sorozat névadója, Jászai Mari, de lehetne sorolni tovább, hiszen Déryné és Blaha Lujza szintén koruk meghatározó egyéniségei voltak, akikről intézményeket, tereket, utcákat neveztek el - tette hozzá. A városháza dísztermében megjelent Novák Tamás révkomáromi alpolgármester, valamint a program főszervezője, Lovas Lajos, a MaNDA főigazgatója is.
    A projekt célja, hogy az eseménysorozat kiállításai, filmművészeti értékei, színházművészeti előadásai digitális úton, számítógépeken, iPadeken és iPhone-okon keresztül juthassanak el mindenkihez belföldön és külföldön egyaránt.

     A megnyitóünnepségen Tóth Tibor színházigazgató, Keserü Katalin művészettörténész, továbbá Jászai-díjas színművészek szóltak a Jászai-életműről, a nemzeti kultúráról, A tolonc című film forgatásáról (ez az egyetlen mozgókép, mely megörökítette a színésznőt), s részletek hangzottak el Jászai Mari emlékirataiból.
    A MaNDA három digitális kiállítást hozott létre, amelyek mind a website-on, mind pedig a rendezvények helyszínén - Révkomárom mellett Tatabányán és Ászáron, Jászai Mari szülőhelyén - tekinthetők meg. Az első digitális tárlat Jászai Mari életét és legkiemelkedőbb színházi és filmművészeti szerepeit mutatja be, a második kiállításon Izsák Máriának, a MaNDA fotóművészének Bubik István Jászai-díjas művészről készült képeit tekinthetik meg az érdeklődők, míg a harmadik tárlaton fiatal fotóművész-növendékek, valamint az ászári Jászai Mari Általános Iskola tanulói mutatják be a digitális fotóművészet területén elsajátított tudásukat.

     A három helyszínen - a révkomáromi Jókai Mór Színházban, a tatabányai Jászai Mari Színházban, valamint az ászári közösségi házban - zajló események részeként 18 órakor Dráfi Mátyás, Fabó Tibor, Bondor Éva, ifj. Jászai László műsorára kerül sor online közvetítéssel, ezt 19 órától Kertész Mihály A tolonc című némafilmjének vetítése követi élő zongorakísérettel. Zárásként 20 órától tehetséges ászári fiatalok mutatkoznak be, akik a fotózásban használják fel a digitális technikát. A Csillag-Kiscsillag címmel helyi tehetségek és híres művészek is bemutatkoznak a három helyszínen.

    A szervezők szeretnék, ha a Jászai-On a digitális nemzeti kultúra egyik szimbólumává válna és bíznak abban, hogy az elkövetkezendő években Kárpát-medence valamennyi magyar kultúrájú települése, az ott élő tehetségek megjelenhetnek a Magyar Nemzeti Digitális Archívum kulturális website-ján.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció